Vereség az olaszoktól és a görögöktől

Vereség az olaszoktól és a görögöktől

2013. 06. 29.
Megosztás

Montenegró és Szerbia legyőzése után harmadik meccsén kikapott a világbajnoki címvédő olaszoktól a magyar férfi vízilabda-válogatott a görögországi Szamarcidisz Kupán.

A vlv.hu helyszíni tudósítása szerint az olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert lőtte a meccs első gólját (1-0), utána azonban két olasz találat következett. A center Hárai Balázs egyenlített (2-2), s a vezetést is visszavehette volna a gárda, ha Szivós Márton nem ront büntetőt. Ehelyett újabb talján dupla következett, így 4-2-es olasz előny mellett vonulhattak el a nagyszünetre a csapatok.

A harmadik negyed is a "kettősség" jegyében indult: Varga Dénes ötméteresével és Tóth Márton szép góljával 4-4-re módosult az állás. Emberelőnyből azonban az olaszok is eredményesek voltak, majd egy újabb hat az öt ember elleni támadási lehetőségükkel is éltek.

A befejező nyolc percben a zárkózás esélyét többször is elrontotta a magyar válogatott, a hajrában például azzal, hogy Bátori Bence ötméteresét védte a rivális kapusa. Mivel a zárónegyed nem hozott gólt, 6-4-re nyert Olaszország.

Benedek Tibor így nyilatkozott a honlapnak: "nagyon jó mérkőzést játszottunk, természetesen a hibákkal együtt. Teljes mértékben meg voltam elégedve a csapat munkájával. Az azért látszik, hogy ez már a harmadik mérkőzésünk volt itt, ráadásul reggel. Az olaszok eddig egy meccsel kevesebbet játszottak, annyival jobb erőben is voltak. A fáradtság rovására írom, hogy csak négy gólt tudtunk lőni, illetőleg nyilván jó kapusuk van, akitől azért nem szabad ennyire megijedni. A fejlődési lehetőségeink óriásiak."

Szombaton este újból vízbe szállt a magyar válogatott: este nyolc órától a házigazda görögök következtek.
A vlv.hu szakportál helyszíni tudósítása szerint a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert emberelőnyben szerzett találatával indult a találkozó, az első negyedet mégis a házigazda görög csapat nyerte, ugyanis két fórt is értékesített.

A második játékrész Vámos Márton bombagóljával kezdődött, a Szolnok új szerzeménye a támadóidő lejártának pillanatában lőtt a kapuba. Ezt követően Varga Dénes centerből volt eredményes, ám a görögök egyenlítettek, akárcsak Hárai gólját követően.

A harmadik negyedben megakadt a magyar csapat támadógépezete, a három görög gólra pedig csak Varga Dénes tudott válaszolni, így a házigazdák magabiztos előnnyel vághattak neki a záró játékrésznek. Ez az etap két hazai góllal indult, amivel el is dőlt a találkozó, a vége 10-8 lett a hazaiaknak.

A torna végső sorrendjét a vasárnapi "magyarmentes" program, a szerb-olasz és görög-montenegrói meccsek eredménye alakítja ki.

Szamarcidisz Kupa, 3. forduló:
Olaszország-Magyarország 6-4 (2-1, 2-1, 2-2, 0-0)
a magyar góldobók: Hosnyánszky, Hárai, Varga Dénes, Tóth M. 1-1

Görögország-Magyarország 10-8 (2-1, 2-3, 3-1, 3-3)
a magyar góldobók: Vámos 2, Varga Dé. 2, Madaras 2, Hárai, Hosnyánszky

(Forrás: MTI)