Az olimpiai bajnok Czene Attila már elkezdte a felkészülést a 2017-es FINA masters világbajnokságra

Az olimpiai bajnok Czene Attila már elkezdte a felkészülést a 2017-es FINA masters világbajnokságra

2016. 08. 02.
Megosztás

Amennyiben pénteki riói ülésén a FINA Büro is az áldását adja, egy év múlva, augusztus elsején kezdődik el a FINA masters világbajnokság, amelynek ugyanúgy Budapest és Balatonfüred ad otthont, mint a 2017. július 14-én rajtoló és július 31-én záruló FINA világbajnokságnak.

Mértéktartó jóslatok szerint is közel 15 ezer, már visszavonult, de így is aktív, illetve egyszerűen csak amatőr sportember részvételére lehet számítani, és akkor a segítőtársaikról, a hozzátartozóikról és a szurkolókról még nem is esett szó. Így együtt akár 25 ezres népes társaságot alkothatnak!

A feladat tehát semmivel sem lesz könnyebb az „öregfiúk” világeseményén, mint a FINA Világbajnokságon, amely pedig már önmagában is minden idők legnagyobb magyarországi sporteseményének ígérkezik.

A BP2017 Médiacsapat munkatársai a visszaszámlálás mérföldköves napján összeállítást készítettek, amely előrejelzéssel szolgál a FINA Masters Világbajnokság várható eseményeihez.

Az atlantai olimpiai bajnok Czene Attila már elkezdte a felkészülést

A 42 esztendős, tehát már 17 év óta a Masters kategóriába tartozó Czene Attila nagyon komolyan veszi a jövő évi kihívást, ezért a felkészülést néhány héttel ezelőtt már el is kezdte.

„Versenyzőként három olimpiát jártam meg, természetesen az 1996-os atlantai volt a legkedvesebb a számomra, ahonnan a 200 méteres vegyesúszás győzteseként aranyérmet tudtam elhozni” –nyilatkozta a korábbi kiváló úszó a FINA VB Honlapjának.- Visszavonult sportolóként 2004-ben az olaszországi Riccionéban újra nagy kihívás előtt álltam, és amikor Masters világbajnok lettem, majdnem ugyanazok az érzések töltöttek el, mint az atlantai eredményhirdetésnél. Még annál is boldogabb leszek, ha jövőre a hatalmas Dagály Úszó Arénában ismét dobogóra állhatok. Egykori versenyzőtársaim nevében nem nyilatkozhatok, de úgy tudom, hogy Szabó „Joe” is foglalkozik az indulás gondolatával. Előbb-utóbb összeülünk, és megbeszéljük, hogy ki melyik távon tervezi az indulását, addig viszont folyamatosan emelni fogom az edzésadagot a mostani 40 percről előbb egy, aztán már másfél órára” – jelezte Czene Attila, aki 3 világbajnoki bronzéremmel is büszkélkedhet, és aki 2013 óta a Magyar Szabadidő Sportszövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökeként pedig a szabadidős ágazat vezetője.

750 magyar Masters úszó készül szorgosan a jövő évi versenyekre

Ahogy Dr. Nagy Norbert fogalmazott, a „kemény mag” is lelkesen készül a 2017-es, hazai rendezésű FINA Masters Világbajnokságra. A Magyar Szenior Úszók Országos Szövetségének elnöke elmondta, azok, akik az elmúlt évek hasonló nemzetközi versenyein ott voltak, szinte kivétel nélkül elindulnak Budapesten, illetve Balatonfüreden is. A létszám azonban jóval nagyobb lesz, hiszen már most érzékelhető, mennyien szeretnének részt venni az eseményen.

„Nagy örömünkre idén jelentősen megnőtt az új egyesületek, regisztrált versenyzők száma az úszósportban, és ez egyértelműen a vb-nek köszönhető. Az induláshoz ugyanis hitelesített eredményeket kér a FINA, és ez klubhátteret igényel az úszóktól” – mondta az elnök, aki büszkén tette hozzá: a szövetségüknek jelenleg is közel ezer aktív tagja van, akiknek a hírek szerint mintegy háromnegyede ott akar lenni a világbajnokságon.

„A 96 éves Bánki Horváth Béla bácsi ezúttal is lázasan készül, a világért sem hagyná ki a hazai megméretést. Említhetném a teljesség igénye nélkül Csikány József nevét, akinek a lánya, Csikány Csilla is rajthoz áll. A fiatalabbak közül többek között Szokol Dianna, Sömek András vagy éppen Nagy-Pál Levente személye is garancia lehet arra, hogy a magyar sikerek se maradjanak el.”

Sztárjátékosok sokasága a Margitszigeten

Minden idők legszínvonalasabb szenior vízilabdatornájára kerülhet sor a jövő évi FINA Masters Világbajnokságon. Mind a nőknél, mind a férfiaknál rengeteg korábbi klasszis tervezi a részvételt, így a közönség hasonlóan nagy csatákat láthat majd a Margitszigeten, mint az „elit-vb-n”. 2013-ban, a budapesti Masters Európa-bajnokságon már szurkolhattunk a 90-es és a 2000-es évek nagy sikereket elért magyar női válogatottját képviselő sztároknak, akik most is meg akarják mutatni magukat. A világ- és Európa-bajnok Zsoldos-Rédei Kata ugyan 2004-ben befejezte profi pályafutását, de ahogy három évvel ezelőtt, úgy jövőre sem lesz nehéz meggyőzni az indulásról.

„Amúgy sem szakadtam el teljesen a sportágtól, ma is pólózom a BVSC második csapatában, és a 2017-es Masters Vb-n is vízbe szállnék. Minden, a sajtóban megjelenő hír segíthet abban, hogy újra összeálljon a csapatunk” – mondta a mindig is jó humoráról híres játékos a Bp2017 Média érdeklődésére.

Örömvízilabdát játszanak

A csapatban Zsoldos-Rédei korábbi harcostársai közül többek között Szalkay Orsolya, Sós Ildikó, Primász Ágnes és Gruber Laura is ott lehet, ők valamennyien szerepeltek az említett Masters kontinensbajnokságon.

„Ezek a szenior meccsek sokszor szórakoztatóbbak, mint a profik mérkőzései, hiszen itt felszabadultan, jókedvűen pólózunk, vagyis igazi örömvízilabdát igyekszünk produkálni. Ettől függetlenül itt is mindenki nyerni akar, vagyis azért a keménység is jellemző, elvégre nem sakkozókról beszélünk” – tréfálkozott Zsoldos-Rédei Kata, aki szeretné meggyőzni az Olaszországban élő Stieber Mercédeszt is, hogy ne a taljánokat, hanem a mieinket képviselje majd a 2017-es vb-n.

Igazi családi program lesz a FINA Masters Vb

A FINA Masters Világbajnokság amellett, hogy szép sportélményeket kínál, komoly családi összejövetelnek is ígérkezik. Nemcsak azért, mert a versenyzőket hagyományosan elkísérik a barátok, családtagok, hanem mert akár több generáció is képviselteti magát a különböző sportágakban. Így vannak ezzel Győriék is: a vízilabdázó János már rutinos Masters induló, hiszen a „Vidám Vízilovak” gárdájával aranyérmet nyert a három évvel ezelőtti budapesti Európa-bajnokságon, és jövőre, a vb-n is hasonló eredményre tör. Lánya, Júlia pedig szinkronúszásban tervezi az indulást, méghozzá párosban, Kiss Juliával.

„Az elmúlt években a családé volt nálam a főszerep, de hiába mondtam annak idején, amikor befejeztem az élsportot, hogy nem akarok többé vizet látni, egy idő után természetesen hiányzott a mozgás és a sportos közeg. Ma már mások a prioritások, de a Masters-vb izgalomba hoz, Julival szeretnénk újra megmutatni magunkat a közönségnek.” – mondta Győri Júlia.

Az immár kétgyermekes anyuka számára hatalmas élményt jelentett a 2006-os budapesti „elit-Eb”, amely élete első felnőtt világversenye volt, az élet pedig keretbe foglalta a pályafutását, hiszen 2010-ben az ugyancsak a magyar fővárosban rendezett kontinensviadalt követően vonult vissza.

„Máig nem felejtem el a zsúfolt lelátókat, a csodálatos hangulatot, és ezt jó lesz majd újra átélni. Ott voltunk például a 2009-es római vb-n is, de egy hazai esemény teljesen más kategória. Nagyon várjuk már!” – tette hozzá Győri Júlia.

Kétezer amerikai versenyző érkezésére lehet számítani

A hazai versenyzők mellett könnyen lehet, hogy az amerikaiak képviseltetik magukat a legnagyobb számban a 2017-es FINA Masters Világbajnokságon. Mel Goldstein, a FINA Masters Bizottságának amerikai alelnöke elmondta: a delegáció többségét az úszók és vízilabdázók teszik majd ki. A sportvezető nagyjából 1500-2000-re becsüli az Egyesült Államokból érkező szenior sportolók számát, de a kísérőkkel, családtagokkal együtt akár 4-5000 honfitársa is Budapestre, illetve Balatonfüredre utazhat a vb idején.

A korábbi kiváló vízilabdázó és edző, a sportág hírességeinek csarnokába is beválasztott Andy Burke úgy gondolja, a megszokottnál is több együttesük vesz részt a vb-n.

„Elhihetik nekünk, hogy a mieinknek Budapesten, a legendás margitszigeti uszodában meccseket játszani olyan, mintha a vízilabdázás Mekkájában lennének” – mondta Burke.

A Masters eseményeken a tengerentúliak legjobbjai főleg a The Olympic Club, a Santa Barbara, a KAOS és a Newport WPC csapataiban pólóznak, de Budapesten számos további klub megjelenése várható.

„A Masters vízilabda lényege az, hogy a világ más tájait képviselők ellen játszhatunk, akik rajonganak ezért a sportágért, ez köt össze valamennyiünket. Budapest nagyszerű helyszín, hiszen ott nagyon szeretik a pólót” – elmélkedett az amerikaiak egyik legendája.

(FINA2017 Média, fotó: MTI/Földi Imre)