Az olimpiai bajnok kardozó a futók közé áll

2015. 09. 12.
Megosztás

Miután Szilágyi Áron, London kardvívó olimpiai bajnoka benevezett a vasárnapi 30. Wizz Air Budapest Félmaraton egyéni számára, jogosnak tűnt megkérdezni őt, hogy miként is került a csizma az asztalra, azaz mit keres egy vívó az év első számú félmaratoniján?

- Tulajdonképpen tavaly kaptam ihletet, akkor a kardválogatott tagjaival a Bátor Tábor színeiben részt vettünk a jótékonysági váltóversenyen. Mivel beleszerettem a futást körülvevő hangulatba, elhatároztam, hogy idén egyéniben indulok, együtt futok majd a barátnőmmel, aki tavaly és tavalyelőtt is "zsebre vágta" a félmaratont.

- Ezek szerint az igazi hajtóerő, mint annyi mindenben, ez esetben is a "Cherchez la Femme" vagyis a Keresd a nőt!
- Mit tagadjam, így is lehet mondani, de tény, hogy nem felejthető élmény a verseny fergeteges hangulata is. A barátnőm kapacitált, én pedig szívesen ráálltam, hogy segítem a futását, arról nem is beszélve, hogy számomra edzésnek sem utolsó. Remélem, 2 órán belül kéz a kézben érünk a célba.

- Együtt is edzettetek a versenyre?
- Készültünk külön is, együtt is. Ezen a hétvégén tettünk egy próbát, és Fonyódon 13 km-t nyomtunk le. Biztatónak látszott. Mivel Budán lakunk, ott futunk a leggyakrabban, de azért a Margitsziget környezete sem idegen.

- Mit üzen neked a futás, miben leled meg az élvezetet benne?
- A vívás a technika és a taktika kifinomultságára épül. A futást viszont a teljesítmény oldaláról fogom meg. Nagyra tartom azokat, akik tulajdonképpen nap mint nap 'belehalnak' a futásba. Tudok azonosulni ezzel a felfogással.

- A vívóválogatotton belül hogy fogadták a társak ezt a kísérletet?
- Kíváncsisággal, hiszen ez a nap nem hétköznapi kihívás lesz az életemben, hisz egyvégtében 15 km-nél többet még sohasem futottam és így nagy várakozással nézek a vasárnap elé. Egyébként nagyon remélem, hogy a várt sikeres teljesítés felhajtó erő lesz a társaim számára is, és többen is eljátszanak a rajtolás gondolatával. Az októberi budapesti maratonon viszont sajnos nem indulhatunk, mert éppen akkor Tbilisziben vívunk majd.

A futóversenyre 10931 egyéni nevező és 1779 csapat jelentkezett.

A viadalon részt vesz az ökölvívó olimpiai bajnok Kovács „Koko” István is, a kétszeres evezős világbajnok Pető Tibor, a többszörös Spartathlon-győztes Lubics Szilvia, a duatlon világbajnok Csomor Erika, továbbá Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó.

A Hospice Alapítvány triójában fut Szabó Gabriella olimpiai bajnok kajakos, aki az augusztusi kvalifikációs világbajnokságon kvótát szerzett a riói olimpiára.

(BSI, fotó: MOB/Szalmás Péter)