Az olimpiai bajnok névadó is köszöntötte a Hesz-nap résztvevőit

Az olimpiai bajnok névadó is köszöntötte a Hesz-nap résztvevőit

2017. 12. 17.
Megosztás


December 12-én tartották a harmadik Hesz-napot. A tanulók verssel, fuvolajátékkal köszöntötték névadójukat, dr. Hesz Mihályt. A nógrádi intézmény énekkel, virágokkal és egy szép tortával is kedveskedett neki. Jelenlétével megtisztelte a rendezvényt Lehmann László, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, Nagyné Barna Orsolya, a Balassagyarmati Tankerület igazgatója, Hidvégi Vince, a Duna-Ipoly Nőtincsi Kajak - Kenu Szakosztály edzője és alelnöke valamint a tanulókat kísérő intézményvezetők és felkészítő testnevelők.

"Az ünnepélyes megnyitót követően egy zenés bemelegítéssel kezdtük meg a délelőttöt. Ezután következett a játékos sportverseny. Nyolc feladatban, három pályán, minden feladatnál két fordulóban mérte össze tudását a hat csapat, közülük három az olimpiai iskolák családjához tartozik. Szemmel láthatóan a gyerekek szívesen hajtották végre az egyedi feladatokat. Az akadályverseny sportszerűen és a fair play szellemiségében zajlott. Dr. Hesz Mihály névadónk az első helyezést elért csapatnak felajánlotta a születésnapi tortáját. A versengésben elfáradt csapatokat és kísérőiket a sportverseny után megvendégeltük."

A nyolc feladat után az alábbi végeredmény alakult ki:
1. Hesz Mihály Általános Iskola „A” (Nógrád) 45 pont
2. Börzsöny Általános Iskola (Nagyoroszi) 33 pont
3. Csanádi Árpád Általános Iskola Sportiskola és Középiskola (Budapest) 29 pont
4. Hesz Mihály Általános Iskola „B” (Nógrád) 27 pont
5. Rétsági Általános Iskola 26 pont
4. Budapest XX. Kerületi Hajós Alfréd Általános Iskola (Budapest) 22 pont

„Örömmel tölt el, hogy idén is minden tanulónk ügyesen versenyzett. A megnyert kupa iskolánk büszkesége lesz. Köszönöm diákjaimnak a kitartó és szorgalmas munkát. A 7. és 8. osztályos gyerekeknek pedig köszönettel tartozom a rendezvény gördülékeny lebonyolításáért. Köszönjük a rendezvény támogatását a Magyar Olimpiai Akadémiának, a Nógrádi Tornateremért Alapítványnak, a Nógrádi Napraforgó Egyesületnek és a szülőknek!”

(Hesz Iskola/Haljárszki Dóra)