Storcz Botondot beválasztották az ICF Sprint Bizottságába

Az olimpiai bajnok Storcz Botond is hajóba ül a hétvégi Olimpiai Ötpróba-állomáson

2017. 04. 21.
Megosztás


Hétvégén két helyszínen is gyűjthető az Olimpiai Ötpróba-pont, hiszen április 22-én, szombaton kerül megrendezésre a Szentendrei-sziget-kerülő verseny, ahol Storcz Botond is vízre száll. Háromszoros olimpiai bajnok kajakosunk a helyszínen képviseli a rendezvénysorozatot, és teljesíti is a táv egy részét.

A víz szerelmesei mellett a túrázókat is várják a szervezők, hiszen április 21-23. között a XII. Vitézlő teljesítménytúra, Szendrő városának és környékének építészeti és természeti látványosságaihoz invitálják az ország túrázóit. A rendezvény fővédnöke 2017-ben Révész Máriusz, a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos.

Az Olimpiai Ötpróba célja a szabadidő-sportolók létszámának megnövelése, egy egészségesebb magyar társadalom kialakítása. Sajátos pontrendszer alapján működik; 5 sportágban (úszás, futás, kerékpár, kajak-kenu/evezés, illetve túrázás) közel 60 eseménnyel várja a sportolni vágyókat az ország egész területén.

Az elsődleges célkitűzés az, hogy minél több sporteseményen rajthoz állva, minél több, de legalább öt különböző sportági próba teljesítésével 2020-ra, a tokiói olimpiáig legalább 10.000 résztvevő jusson melegítőhöz, ezáltal bárki átélhesse az olimpiai játékok eszméjét, ahol az a legfontosabb érték, hogy igyekezettel, akaraterővel és kitartással a legjobbat hozhatja ki magából a sportoló. Fontos hangsúlyozni, hogy a szabadidő-sportolók bázisát szeretnénk bővíteni, illetve a már meglévő szabadidő-sportolókat ösztönözni arra, hogy más sportágakban is kipróbálják magukat. Jelentős motivációs erőt jelenthet, hogy az összegyűjtött pontokért garantált jutalmak járnak. 15 elért egység után logózott baseball sapkával, 25 után pólóval, 40 után hátizsákkal, 60 pont után pedig – amennyiben legalább öt különböző sportágban gyűjt egységeket – Olimpiai Ötpróba-melegítővel gazdagodik az ötpróbázó. A pontgyűjtés az Olimpiai Ötpróba hivatalos esemény naptárába felvételt nyerő, közel 60 szabadidősport-rendezvényen történik.

Ötpróba-pontokra tehetnek szert azok, akik részt vesznek programsorozatban feltüntetett versenyeken, és teljesítik a kiírók által előírt távokat. Ezeket gyűjtögetve garantált nyereményekhez juthatnak:
15 pont után Ötpróba-sapka,
25 pont után Ötpróba-póló,
40 pont után Ötpróba-táska,
60 pont után pedig a legnagyobb garantált nyereményünk, az Olimpiai Ötpróba-melegítő jár, mely teljesen hasonló az olimpikonokéhoz.

A hétvégén 2 eseményen gyarapíthatóak a fent említett Ötpróba-pontok:

Szentendrei Szigetkerülés
Időpont: április 22.
Helyszín: BKV Sportcentrum (1039 Budapest, III. kerület, Királyok útja 255.)
Sportág: kajak-kenu
Táv: 72 km (váltóban is teljesíthető)
Rajthely: BKV Sportcentrum (Budapest, III. kerület, Királyok útja 255.)
I. megállóhely: Leányfalu
II. megállóhely: Dunabogdány
III. megállóhely: Váccal szemközt (Szentendrei szigeten), vagy rossz idő esetén pedig Tahi híd fölött (Szentendrei-szigeten)
Cél: BKV Sportcentrum
Ötpróba-pontok: 6 (váltóban 3)
Bővebb információ: www.mkksz.hu

XII. Vitézlő teljesítménytúra
Időpont: Április 21-23.
Helyszín:Szendrő, Apáczai Csere János Általános Iskola (Szendrő, Petőfi tér 1-3.)
Sportág: túrázás
Táv: 10, 15, 25, 35, 50 km
A túra helyszíne Borsod-Abaúj-Zemplén megye, az Edelényi Járás Bódva - völgyi tájegysége, az Aggteleki Nemzeti Park szomszédságában fekvő Szendrő város. A rendezvény szervezésében 10 környező település is érintett.
Ötpróba-pontok: 1, 2, 3, 4, 6
Bővebb információ: www.szendroitura.hu

Minden amit tudni szeretne az Olimpiai Ötpróbáról: www.olimpiaiotproba.hu
Facebook: https://www.facebook.com/olimpiaiotproba/?fref=ts