Az olimpiai bajnok vízilabdakapus Molnár Endre 70 éves

Az olimpiai bajnok vízilabdakapus Molnár Endre 70 éves

2015. 07. 23.
Megosztás

Csütörtökön ünnepli hetvenedik születésnapján Montréal olimpiai bajnok vízilabdázója, Molnár Endre. "Köszönöm jól vagyok, éppen az unokák szórakoztatnak" - mondta a mob.hu-nak a négyszeres olimpikon kapus, aki Münchenben ezüst-, Mexikóvárosban és Moszkvában bronzérmet is nyert csapatával.

"Nekem is melegem van, de hetvenévesen szerencsére egészségesnek mondhatom magam. Sok örömöt hoznak a mindennapjaimba az unokák" - emelte ki a korábbi bajnok, aki azt is elárulta, nem távolodott el sportágától.

"Ha rendszeresen nem is, de ha tehetem, kimegyek egy-egy nagyobb meccsre, vagy akár edzésre. Még mindíg otthon érzem magam a medence szélén. Az egykori válogatottbeli vagy egyesületi csapattársaimmal is tartom a kapcsolatot, például Sárosi Lacival, Cservenyák Tiborral, vagy Kásás Zolival, de összejártunk Konrád Ferivel is - Isten nyugosztalja... Természetesen követem a válogatott szereplését, a fiúkra visszatérően nagy teher hárul, hiszen amolyan elvárásként mindíg aranyat várnak tőlük. Ma több erős csapat is van a világban, és sok függ a sorsolástól is. Én azt mondom, szerepeljenek jól, úgy gondolom, az éremszerzés az 'tuti' Kazanyban is. Ha nyernek, nagyon boldog leszek. A riói részvételüket pedig nem féltem, ott a helyük az olimpián. Most a vébén, vagy a következő alkalommal biztos megszerzik a kvalifikációt!"

Molnár Endre Gyergyószentmiklóson született 1945. július 23-án. Négyéves volt, amikor családja Magyarországra költözött. Fiatalon vívással, kézilabdával, labdarúgással és birkózással is próbálkozott, mielőtt lehorgonyzott volna a medencében.

Viszonylag későn, 1960-ban, 15 éves korában határozta el, hogy a Bp. Épitőkbe igazol, mint úszó. Hamar kiderült, hogy úszóként nem lesz igazán eredményes, így átment a klub NB II-es vízilabdacsapatához. Egyből a felnőttek kapusa lett. 1962-ben meghívták az ifjúsági válogatottba, majd 1964-ben Laky Károly kérte fel, hogy védjen az olimpiára készülő válogatottkeret edzésein. 1966-ban a Bp. Spartacusba igazolt, s Markovits Kálmán beválogatta az Európa-bajnokságra készülő válogatottba. Az első igazán nagy torna, az 1966-os utrechti Eb nem volt nagyon sikeres számára, hiszen "csak" az ötödik helyet érte el a csapat.

1966 és 1980 között száznyolcvankilenc alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Kapuvédőként része volt a magyar csapat valamennyi, ebben az időszakban elért eredményében, a nyári olimpiákon négy, a világbajnokságokon három, az Európa-bajnokságokon két érmet szerzett. Az aktív sportolást 1982-ben fejezte be.

Visszavonulása után a Budapesti Spartacus csapatát írányította edzőként olimpiai bajnok társával, dr. Konrád Ferenccel illetve Győre Lajossal. 1984-ben Gyarmati Dezső jobb keze volt a BVSC csapatánál. Későb már önállóan lett a klubbal bajnok, kupagyőztes, BEK-második. 1987-ben Kuvaitban vállalt edzői állást. 1990-ben hazatért és 1992-ig a Tungsram SC vezetőedzője volt. Bajnoki aranyéremig vitte a gárdával, de a klub mégis megszünt. Ezzel befejezte pólos pályafutását, és átpártolt az üzleti életre.

Számos vállalkozásban próbálkozott sikeresen boldogulni, végül a vendéglátóiparban családi vállalkozásban müködtetett egy sörözőt. 2008-ban a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi tagja lett.

A montréáli bajnokcsapat: Csapó Gábor, Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Gerendás György, Horkai György, Kenéz György, Konrád Ferenc, Molnár Endre, Sárosi László, Sudár Attila, ifj. Szívós István.


Sporteredményei kapusként:

olimpiai bajnok (1976, Montreal)
olimpiai 2. helyezett (1972, München)
kétszeres olimpiai 3. helyezett (1968, Mexikóváros; 1980, Moszkva)
világbajnok (1973, Belgrád)
világbajnoki 2. helyezett (1975, Cali; 1978, Nyugat-Berlin)
kétszeres Európa-bajnok (1974, Bécs; 1977, Jönköping)
Európa-bajnoki 5. helyezett (1966, Utrecht)

Edzőként:

1985-ben, 1987-ben és 1992-ben magyar bajnokságot nyert. 1983-ban KEK-döntőbe jutott.

Díjai, elismerései:

Az év magyar vízilabdázója (1967, 1977, 1978, 1979, 1980)
Kiváló Nevelő Munkáért (1992)
Beválasztották az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába (2000)
Gyergyószentmiklós díszpolgára (2006)

(MOB, fotó: MTI)