Az olimpiai baráti körök legifjabb tagja

Az olimpiai baráti körök legifjabb tagja

2012. 09. 21.
Megosztás

Az ország legfiatalabb olimpiai baráti köre a XVI. kerületben készül megalakulni.

Ennek első lépéseként szeptember végén a Corvin Mátyás Gimnáziumban egy rendhagyó beszélgetést szervezett Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör, melyen a kizárólag felnőttekből álló civil szervezet a diákok véleményére és aktivitására volt kíváncsi.

"A kerület több iskolájából is igény merült fel az olimpikonokkal, bajnokokkal való találkozásra – tudtuk meg Borovitz Tamástól, a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör elnökétől.
– Ez találkozott a mi elképzeléseinkkel is, hisz már régóta terveztük egy ifjúsági szekció létrehozását. "

"Az iskolánk több szálon is kötődik az olimpiai mozgalomhoz – tette hozzá Sándor László, a Corvin igazgatója.
– Egyrészt az ismert olimpiai relikviagyűjtő házaspár egyik tagja, Borovitz Marika évtizedeken át nálunk tanított, másrészt az intézményünk olyan neves diákokkal büszkélkedhet, mint a kétszeres olimpiai bajnok dr. Magyar Zoltán és a Londonban már negyedik olimpián és harmadik olimpiai döntőjében szerepet kapó röplabda-játékvezető, Hóbor Béla.

Van egy harmadik olimpiai büszkeségünk is: nálunk ugyanis autentikus személytől tanulhatják a diákjaink testnevelést, hisz egyik kollégánk, Tóth-Harsányi Borbála 1976-ban tagja volt a montreali olimpián bronzérmes női kézilabda-válogatottnak. A mindennapos testnevelés részeként az olimpiai eszme megismertetését is fontosnak tartjuk a gyerekekkel, ezért kezdeményeztük ezt a találkozást. "

A szeptember végi eseményen az egyik említett „öregdiák”, Hóbor Béla tartott londoni élménybeszámolót, majd Borovitz Tamás ismertette a leendő ifjúsági olimpiai klub terveit. Eszerint a klub tagjai havonta, kéthavonta szerveznének a programokat. Ezekre általában egy-egy sportág jeles képviselőit hívnák meg. Ezen kívül részt vehetnének a kerületi Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör havi rendezvényein, illetve a Magyar Olimpiai Akadémia hagyományos vándorgyűlésein is.

Az ifjúsági olimpiai klub alapítását megcélzó beszélgetésen három Táncsicsos diák is jelen volt. Tóth Zsófia, Szabó Annamária és Fodor Judit egyaránt 11. évfolyamosok, nem csak osztálytársak, hanem jó barátnők is, és, ami még fontosabb, mindhárman lelkes rajongói a sportnak és az olimpiának.

"Hallottunk erről a lehetőségről, és szerettünk volna részt venni benne – mondta mindhármuk nevében Szabó Annamária.
– Egy sportolóval találkozni mindig nagy élmény. Ezt már a saját iskolánkban is megtapasztalhattuk, ahol tavasszal az igazgatónk, Vámos Tibor segítségével olimpiai napot szerveztünk, melyen a diáktársaink több olimpikonnal is találkozhattak. Ha megalakulna az új klub, mi mindenképpen szerepet vállalnánk benne."

A kertvárosi ifjúsági olimpiai klub tehát alakuló státuszban van. A következő lépés, hogy a fiatalok – remélhetőleg minél nagyobb létszámban – részt vegyenek a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör soron következő október 11-i rendezvényén, ahol olyan kiválóságokkal találkozhatnak majd, mint dr. Ábrahám Attila, a Magyar a Kajak-kenu Szövetség főtitkára, 1988-as olimpiai bajnok, illetve az idei londoni olimpia hősei közül Szabó Gabriella és Kökény Roland kajakosok.

Amennyiben az olimpiai beszélgetésekhez kedvet kapnak, akkor legközelebb már maguk is hívhatnak majd vendégeket.

(Forrás: Riersch Tamás)