Az olimpiai egyéni és csapatkvóta a tét Franciaországban

2012. 03. 23.
Megosztás

A Budapesten szereplő női tőrözők mellett a franciaországi St.-Maur-ban pástra lépő női párbajtőrözők is az olimpiai szereplés kivívásáért küzdenek a hétvégén.

Mivel férfi kardban nem jött össze a londoni csapatkvóta, férfi tőrben pedig erre nem is volt reális esély, már csak női tőrben és párbajtőrben maradt lehetőség a javításra, mivel férfi párbajtőrben és női kardban nem rendeznek csapatküzdelmeket a nyári játékokon.

Női párbajtőrben nincs egyszerű dolguk a magyaroknak, mivel három-öt válogatott küzd a fennmaradó egy helyért. Jelenleg az olaszok, a kínaiak, a románok és az oroszok állnak a kvalifikációs ranglista első négy helyén.

Amennyiben ez így marad, a két hete Barcelonában ezüstérmes ukránoké lehet az európaiaknak járó további hely, míg a francia, az észt és a magyar csapat közül az egyik az afrikaiak által fel nem használt kvótát szerezheti meg. Ebbe a versengésbe kapcsolódhat még be a hármast kissé lemaradva követő lengyel és a német csapat. A magyaroknak, akik a spanyolországi vk-fordulón elért negyedik helyükkel őrizték meg matematikai esélyüket, legalább a harmadik helyen kellene végezniük St.-Maur-ban, hogy legyen értelme számolgatni. Pillanatnyilag a franciák és az észtek is előttük állnak.

A vasárnapi csapatversenyt megelőzően szombaton zárulnak az egyéni küzdelmek, amelyeknek ugyancsak van tétje magyar szempontból.
A selejtezős időszakban különböző okokból – többek között betegség, sérülés miatt – a korábbiaknál gyengébb eredményeket elérő Szász Emese még kiharcolhatja a kvótát, aminek akkor lenne jelentősége, ha ez utóbb a csapatnak nem sikerülne.

Női párbajtőrben az olimpián a nyolc résztvevő válogatott három-három fővel 24 helyet lefoglal. Az egyéni ranglistáról kiveszik ezen országok összes vívóját, az ezután érvényes rangsorban pedig – többek között – a két legjobb európai párbajtőröző jut még részvételi joghoz. Ezekért a helyekért versenyez jelenleg a svájci Tiffany Geroudet, a lengyel Magdalena Piekarska, a német Monika Sozanska és Szász, illetve a mögötte álló francia Laura Flessel-Colovic. Szásznak legalább bronz, de inkább ezüst kellene a kvótaszerzéshez.

Ha csapatban és egyéniben sem sikerül ily módon a kvótaszerzés, marad az áprilisi, pozsonyi zónaverseny utolsó lehetőségként.

Mint már hírül adtuk Budapesten rendezik a női tőrözők utolsó olimpiai kvalifikációs versenyét egyéniben és csapatban egyaránt.

A versenyben 36 ország 154 versenyzője indul. A világranglista első 32 tőrözője közül mindenki ott lesz a pástokon.

Pénteken 20 páston rendezik meg a selejtezőket. Magyarországot 13 vívónő képviseli. Közülük Mohamed Aida csak a vasárnapi 64-es táblán kapcsolodik be a küzdelmekbe. A további magyar indulók: Varga Gabriella, Knapek Edina, Kreiss Fanny, Varga Katalin, Berta Adrien, Czeglédy Edina, Bíró Fanny, Gólya Fruzsina, Orosházi Csilla, Sági Dóra, Korény Ajna, Zupkó Klaudia
A csoport küzdelmek pénteken 12 órakor kezdődnek a Rozsnyai utcai Sportcsarnokban.

A verseny eredményeit on-line itt nyomon követheti.

(Forrás: MTI, MOB)