A magyar bajnokcsapat kézilabdázóinak a figyelmét azonban most sokkal inkább köti le az, hogy szombaton vissza tudnak-e vágni a tavaly bosszúságért a THW Kiel együttesének, és aztán - remélhetőleg egy győzelemmel már a hátuk mögött képesek lesznek-e sporttörténelmi tettet végrehajtani a Rajna-menti történelmi városban.

A Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának nyilatkozó csapattagok szavai eltökéltséget, de nem elbizakodottságot tükröztek.

Mirko Alilovics (28 éves horvát kapus), aki az első Final Four szereplésére készül:

„A szezon még csak elkezdődött, amikor nyíltan elkezdtünk arról beszélni, hogy tudásunk alapján a legjobb négy között van a helyünk. Nem csak beszéltünk a terveinkről, hanem nagyon keményen meg is dolgoztunk azok teljesüléséért. A csapatom több tagja is tapasztalt BL szereplőnek számít, sőt, első helyekkel is büszkélkedhet, előttem viszont most először tárul fel a kapu, és ez már önmagában is csodálatos dolog. Egyre csak az jár a fejemben, hogy hatalmas balszerencsének kell bekövetkeznie ahhoz, hogy két vereség után a negyedik helyen végezzünk. Annál ugyanis többet érdemelünk” – jelentette ki 2011-ben Veszprémbe került kapus, aki Celjéből jött, ahonnan hamarosan a szlovén jobbszélső Gasper Marguc és a magyar irányító Lékai Máté érkezik.

Fazekas Nándor (37 éves kapus), a csapat rangidőse:

„ Biztatóan javul a kézsérülésem, de az orvosok azt mondják, hogy egy ideig még fájdalmat fogok érezni. Arra próbálom hangolni magamat, hogy csak a játékkal tudjak törődni, és ne az járjon a fejemben, hogy mi fáj, és hány napot kellett kihagynom. Először teniszlabdákat dobtak nekem kapura, aztán áttértünk az „igazi” labdára, ami a szó szoros értelmében érzékenyen érintett. Iváncsik Gergővel ketten maradtunk meg abból az „ősrégi” veszprémi csapatból, amelyik 2002-ben a Bajnokcsapatok Európa Kupájában a Magdeburggal döntőt játszhatott, de sajnos nem tudott győzni. Furcsa, de annak a német csapatnak ugyanaz az izlandi Alfred Gislason volt az edzője, aki ma az elődöntős ellenfelünk, a THW Kiel mestere, és aki egykor a Gummersbach EHF Kupa győztes együttesénél az én „főnököm” is volt”– mesélte Fazekas, a csapat rangidőse.

Cristian Ugalde (26 éves spanyol balszélső), aki kétszer lett a Barcelonával és Nagy Lászlóval BL győztes:

„Kevesen tudják rólam itt Magyarországon, hogy már két BL győztes csapatban szerepelhettem, azt pedig még kevesebben, hogy 2005-ben és 2011-ben is annak a Barcelonának lehettem a játékosa, amelynek egyik erőssége, majd a csapatkapitánya Nagy László volt. Alig múltam 17 éves, amikor az első aranyérmemet átvehettem a döntő után. Egy olyan országba kerültem két évvel ezelőtt, ahol a kézilabdázásnak egyre nagyobb a becsülete. Spanyol vagyok, ezért nem mondhatom azt, hogy Kölnben Magyarországért fogok küzdeni, azt viszont szívemből hangoztathatom, hogy a csapatomért és a magyar kézilabdázásért mindent meg fogok tenni” – hangsúlyozta a maga 186 centiméteres magasságával és 80 kilós testsúlyával a Veszprémben a legkisebbek közé tartozó kézilabdázó.

Renato Sulic (32 éves horvát beállós), akinek tíz éve majdnem véget ért a pályafutása:

„ Igyekeztünk a kétnapos dupla vizsgára a lehető legjobban felkészülni: fizikailag, taktikailag és mentálisan. Az elmúlt években nem mindig igazolódott be a papírforma, tavaly például kevesen számítottak a Hamburg győzelmére, aztán mégis ők nyertek. Mi horvátok, ha valami nagyon nagy dolgot szeretnénk véghezvinni, először is a szívünkről és a lelkünkről kezdtünk beszélni. Így van ez velem most is. A szívünk ott lesz a pályán és ezért is győzhetünk a Kiel ellen. A döntőről viszont csak a szombati mérkőzésünk után beszélnék” - mondta Sulic, akit éppen tíz esztendeje egy idős asszony elgázolt az autójával Fiume belvárosában. Súlyos térd- és vállsérülést szenvedve hosszú ideig nem kézilabdázhatott. Egy évtizeddel a történtek után Renato a csapat energiaközpontja, emellett egyre gyakrabban fontos gólok szerzője.

Iváncsik Tamás (31 éves jobbszélső), akinek a kölni szereplés lesz a veszprémi hattyúdala:

„Jó érzés tölt el, ha a szombati és a vasárnapi nagy meccseinkre gondolok, hiszen részese lehettem annak a nagy menetelésnek, amelynek most a végéhez közeledünk. Számomra az eddigi legnagyobb sikert a 2008-as KEK győzelmünk jelentette. Túltettem már magamat azon, hogy a klubom nem hosszabbította meg a szerződésemet, az akaratom ez után sem hagyott alább, próbáltam a lehető legtöbbet hozzátenni a csapat teljesítményéhez. Kicsit furcsa, hogy a veszprémi hattyúdalomat éppen akkor élem meg, amikor az itt eltöltött évek legnagyobb kihívása vár rám és a játékostársaimra, de a sport már csak ilyen. Csapatként jutottunk el idáig, és csapatként is fogunk a kölni pályán küzdeni.” – hangsúlyozta a hét szép veszprémi esztendő után hamarosan már az új klubjánál játékra jelentkező Iváncsik Tamás.

(Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)