Az ország egyik legrangosabb kézilabdatornája következik

Az ország egyik legrangosabb kézilabdatornája következik

2014. 01. 24.
Megosztás

90 csapat verseng a VII. Főnix Kupa Nemzetközi Utánpótlás Kézilabdatorna érmeiért péntektől vasárnapig Debrecenben.

A Debreceni Sportcentrum – Sportiskola rangos viadalára három nemzet, Románia, Szlovákia és Magyarország, 39 leány és 51 fiúcsapata nevezett. Ez azt jelenti, hogy csaknem 1300 fiatal sportoló pattogtat három napon át a cívisvárosban.

A megmérettetéseket 5 leány és 5 fiú korcsoportban rendezik (2000-2004-es születésű gyerekek). A legfiatalabbak 9-10, míg a legidősebbek 13-14 évesek. A küzdelmek pénteken 13.30 órakor kezdődnek a különböző helyszíneken, összesen 9 debreceni sportlétesítményben. A vasárnapi döntők idén is Kelet-Magyarország legszebb létesítményében, a Főnix Csarnokban lesznek. A belépés az összes csarnokban ingyenes, a szervezők minden kézilabda-rajongót szeretettel várnak.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Dr. Szabó Brigitta a Debreceni Sportiskola igazgatója elmondta, nagy büszkeséggel tölti el az, hogy a város ismét nemzetközi versenyt rendez.
„Ezen a hétvégén –hagyományosan - hetedszer Kelet-közép Magyarország legnagyobb utánpótlás kézilabdatornájának ad otthont Debrecen. Azt gondolom, hogy ez a város lakosait és a Sportiskola vezetését, valamennyi sportolóját egyaránt büszkeséggel töltheti el. Debrecen rajta van Magyarország sporttérképén és nemzetközi versenyeivel most már kivívta, hogy Európa sporttérképén is rajta legyen. A Sportiskola jelentősége az, hogy a holnap és a holnapután olimpikonjait neveli. Ezért egy utánpótlásverseny sokszor legalább annyira fontos, mint egy felnőtt világverseny, de legalábbis a szívemnek kedvesebb.”
A szakember szerint a Főnix Kupa egyben egy nagyszerű közösségi összejövetel is, ami egy életre szóló motivációval láthatja el a fiatal sportolókat.

A Hajdú-Bihari Kézilabda Szövetség elnöke, az MKSZ elnökségének tagja, Oláh Sándor a tájékoztatón kiemelte, hogy a szövetség legfőképp a játékvezetőkkel segíti a torna sikeres lebonyolítását. „Kedvező játékvezetői díjakkal igyekeztünk támogatni a szervezőket, emellett saját kereteinken belül a díjazáshoz is hozzájárulunk. Nagyon fontos itt a TAO bevezetése, amelyet az utánpótlás-nevelés finanszírozására találták ki. Ezek a felkészülési tornák nagyban segítik az utánpótlás fejlődését, előrehaladását, hiszen kiváló versenyzési lehetőséget biztosítanak. A megyében azok a csapatok, ahol komoly nevelőmunka folyik, eljönnek a Főnix Kupára, és becsülettel végigjátsszák a három napot” – így a megyei elnök.

A sajtótájékoztatón a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője, Makray Balázs elmondta, hogy a Főnix Kupa az ország két-három legnívósabb kézilabda eseménye között van, amiért köszönet jár a szervezőknek. „Egy esemény rangját a rendezés mellett az azon résztvevő csapatok adják, és itt a magas minőség évről évre megmutatkozik, miként a helyszínekben is. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy a döntőket egy ilyen csarnokban rendezhetik meg, mint a Főnix Csarnok. Nekünk, a DVSC Kézilabda Kft-nek természetesen minden olyan régiós versenyen ott kell lennünk, ahol ilyen nagyszámú játékos megjelenik. A torna kiváló alkalom arra, hogy azokat a gyerekeket, akiket később a mi korosztályainkba beemelhetünk, éles helyzetben meg tudjuk figyelni. ”

Nevezett csapatok

A rangos cívisvárosi torna egyik főszervezője a DSC-SI kézilabda szakosztályának vezetője, Törökné Csapó Erika. A szakember elmondta, hogy az Erima Gyermekbajnokság megváltozott lebonyolítási rendje miatt idén a tavalyinál valamivel kevesebb csapat tudott igent mondani a Sportiskola hívó szavára.

„A tavalyi év volt a ’number one’, amikor 134 csapat vett részt a tornánkon. Most a 90 alakulat úgy fog megoszlani, hogy 51 fiú és 39 leánycsapat érkezik hozzánk. Az Erima bajnokság torna jellegű lebonyolítsa átment egy bajnoki rendszerű, hétvégi lebonyolítási rendszerbe, ezért vannak távolmaradók. Minden előzetes várakozásunkat felülmúlt, hogy így is 90 csapat tud eljönni hozzánk” – mondta Törökné Csapó Erika, aki a torna jelentőségére is kitért.

„Az erőfelmérésen túl azért is szervezzük meg a viadalt, hogy egymás munkáját nyomon tudjuk követni. Szem előtt vannak a gyerekek, több lehetőséget kapnak olyan fiatalok, akik esetleg máskor kevesebbet tudnak játszani, mint a többiek. Szakmailag nagyon hasznos mindenki számára. ”

A rangos nemzetközi tornán idén is neves egyesületek vesznek részt. Itt lesz a szombathelyi Student Comfort, valamint eljönnek a Győr fiókcsapatai, az Ikervár és a Dunaszerdahely is. Előbbi legutóbb az országos bajnoki döntőbe is bejutott. Debrecenben pattogtatnak a Fehérvár KC-s gyerekek, valamint jelezte részvételét a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia együttműködő partnere, a Békés is. A külföldi alakulatok közül érdemes megemlíteni a Szűcs Gabriellát is foglalkoztató Nagybánya gyermekcsapatát és az állandó résztvevő Kassa együttesét is. Vendégünk lesz több, nagy kézilabdás hagyományokkal bíró város, így Hódmezővásárhely, Orosháza, Szeged és Nyíregyháza, megyénkből pedig Balmazújváros, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló, Nádudvar és az Amatőr Debreceni KK utánpótláscsapatai. A rendező Debreceni Sportcentrum – Sportiskola kézilabda szakosztályát 12 csapat képviseli, ebből 6 alakulat az Erima Gyermekbajnokság kiemelt osztályában szerepel.

A 231 mérkőzést több debreceni csarnokban rendezik meg. A torna és - a város- egyik kuriózuma, hogy 9 nagyméretű kézilabdapályán játszhatnak a kézilabdázó ifjak, ez országosan is egyedülálló. A vasárnapi döntők ráadásul a gyerekek legnagyobb örömére idén is Kelet-Magyarország legszebb létesítményében, a Főnix Csarnokban lesznek.

Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Oláh Gábor Utcai Sportcsarnok
Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola
DVSC Utánpótláscsarnok (Monostorpályi út)
UNOK Tornacsarnok (Beregszászi Szakközépiskola)
Kazinczy Ferenc Általános Iskola
Kecskeméti János Sport Játékcsarnok (Agrár)
Gizella Utcai Sportcsarnok (Gizella u. 13.)
Főnix Csarnok

Program

Az első mérkőzés: január 24. péntek 13.30 – Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Hódmezővásárhely LKC – SK Talent Dunaszerdahely (Leány 2000)

Péntek: csoportmérkőzések 13.30-tól kb. 19.00-ig folyamatosan, 8 helyszínen

Szombat: csoportmérkőzések - reggel 8-tól este kb. 19.00-ig folyamatosan, 8 helyszínen

Vasárnap: helyosztók – reggel 8.00-tól több helyszínen
Bronzmérkőzések és döntők reggel 8.00-tól kb. 16.30-ig a Főnix Csarnokban
Ünnepélyes eredményhirdetés: kb. 16.30-kor a Főnix Csarnokban

A mérkőzések helyszínei és sorsolása részletesen is megtalálható a Főnix Kupa hivatalos honlapján.