Az ötszörös olimpiai bajnok is gratulált Lykovcánnak

Az ötszörös olimpiai bajnok is gratulált Lykovcánnak

2013. 01. 15.
Megosztás

A németek ötszörös olimpiai bajnok gyorskorcsolyázója, Claudia Pechstein is gratulált Lykovcán Ágotának, aki a hétvégén rendezett Eb-n összetettben a 22. helyen zárt a 27 fős női mezőnyben.

A magyar versenyzőnek ez volt pályafutása eddigi legjobb szereplése a kontinensviadalokat tekintve, amint azt az MTI-nek hétfőn elmondta, sokat fejlődött, főleg mentálisan, s ennek az eredménye mutatkozott meg.

"A szombati 500 méteren mindössze három tizeddel maradtam el az inzelli edzőtáborban futott időmtől, sőt, 11.13 másodperc alatt teljesítettem az első 100 métert, ami nemcsak az idei szezon legjobb rajtja számomra, de a mezőnyben is az első hatban voltam ezzel az eredménnyel" - fogalmazott Lykovcán (Tóth) Ágota, aki végül 14. lett a legrövidebb távon, s ehhez a teljesítményéhez még Pechstein is gratulált neki. A magyar versenyző aztán 3000 méteren 4:30 perc alatti időt futott, ami európai pályán eddig még nem sikerült neki.

A szombati nap alapján Lykovcán bejutott a legjobb 24-be, így vasárnap indulhatott az 1500 méteres távon, ahol mindössze heten rajtoltak nála jobban.

"Az első körben jó időt mentem, de egyértelmű, hogy az utolsó kettőn futott időmön még dolgoznom kell, hogy jobban tudjam tartani a köridőket" - mondta Lykovcán, aki hétfőn utazik el a hétvégi kanadai Világkupára.

Ezen a versenyen 1000 méteren áll majd rajthoz, s teljesíteni akarja az egy héttel később, Salt Lake City-ben sorra kerülő sprint-vb-n való induláshoz szükséges 1:19.5 perc szintidőt.

(Forrás: MTI)