Az új alapszabályról is tárgyalt a MOB Jogi Bizottsága

2020. 10. 28.
Megosztás


Alakuló ülését tartotta dr. Mészáros János vezetésével a Magyar Olimpiai Bizottság Jogi Bizottsága október 27-én a szervezet székházában. A testület a MOB megújuló alapszabályának tervezetét is tárgyalta.

Dr. Mészáros János megköszönte a bizalmat, amiért az előző ciklus után ismét felkérést kapott a bizottság vezetésére. Elmondta, hogy az előző személyi összetétellel maximálisan elégedett volt, így a felkérés után mindenki örömmel vállalta az újabb négy évre szóló megbízást. „Jó a csapat, a munkát szeretnénk folytatni” - fogalmazott a Magyar Karate Szakszövetség és a Nemzeti Versenysport Szövetség első embere.

A grémium részletesen tárgyalta a Magyar Olimpiai Bizottság megújuló alapszabály-tervezetét. Dr. Mészáros János kifejtette, hogy a dokumentum jól átgondolt, egységes szerkezetben, a hagyományokkal némileg szakítva, új megközelítésben rendelkezik majd a MOB működését illetően.

Az ülésen részt vett Kulcsár Krisztián és Vékássy Bálint is. A MOB elnöke azt mondta, a megújuló alapszabály az Olimpiai Charta rendelkezéseivel fog harminizálni, és a „józan ész” figyelembevéle mellett készül.

Az ülés napirendjén szerepelt a MOB Szervezeti és Működési Szabályzatának néhány vonatkozása is.

A MOB Jogi Bizottságának tagjai: dr. Borbély Zoltán, dr. Fiák István, dr. Molnár Mária, dr. Neszmélyi Emil, dr. Rakaczki Tamás, dr. Schmidt Ádám, dr. Szabó Gergely Balázs, dr. Szilágyi Zoltán és dr. Török Ferenc; az elnökség részéről együttműködő tag Schmidt Gábor, a MOB alelnöke, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)