Az új elnökkel ülésezett az Olimpiai Bajnokok Klubja

Az új elnökkel ülésezett az Olimpiai Bajnokok Klubja

2012. 05. 31.
Megosztás

Hogyan tovább ? - Erre a kérdésre kereste a választ az Olimpiai Bajnokok Klubja elnöksége.

Nébald György, a múlt héten megválasztott új elnök a bemutatkozás előtti terveit ismételve megerősítette, hogy a fiatalításra kellene törekedni. Szeretné, ha a jövőben több fiatal jelenne meg a klubnapokon és vállalna részt a közösség feladataiból.
Amint elmondta július első felében a bajnokok egy-egy csoportja látogatást szervez az edzőtáborokban készülő utódokhoz. A sportági szakszövetségekkel és a kapitányokkal, vezetőedzőkkel történő egyeztetés után a tatai edzőtáborban, Dunavarsányban és az uszodákban keresik majd fel a Londonra készülő versenyzőket.

A terv egyetértésre talált, hiszen amint a jelenlévő bajnokok elmondták, remélik, hogy jelenlétükkel, tanácsaikkal segíteni tudnak és személyes példamutatással lelkesítik az olimpiára készülőket.
Az olimpiai versenyek idején a Champs Pubban hatalmas televíziós kivetítői előtt pedig együtt szurkolunk majd az éremesélyes utódainknak – mondta következő tervéről Nébald György. Így Gyurta Dani és Berki Krisztián remélhető sikeréért, a kajak-kenu versenyzők szerepléséért, a vízilabdázók győzelméért együttesen szurkolunk majd.

Az ősszel rendezendő első klubnap programja is napirenden szerepelt. A bajnokok a tervek szerint szeptember 17-én – együttesen tekintenék meg a Hadtörténeti Múzeumban megnyílt sikeres kiállítást, amely az újkori olimpiai játékokon érmet szerzett katonáknak állít emléket. A 64 érmes rövid életrajza mellett páratlan relikviák, mint többek között Jekelfalussy György és Pézsa Tibor kardvívók aranyérmei Harangi Imre ökölvívó kesztyűi és Kárpáti Rudolf vívó felszerelése teszi egyedülállóan értékessé a kiállítást, amelynek összeállításában Varga János olimpiai bajnok felesége is közreműködött.

A bajnokok a színház látogatások folytatásáról is döntöttek. A főszervező Ránkyné Németh Angéla javaslatára az őszi és tavaszi idényben egy-egy előadást tekintenek majd meg közösen az aranyérmesek.

Meg kezdődött a kerek évfordulóhoz érkezett olimpiai játékokra történő emlékezések előkészítése is.
A jelenlegiek szerint az 1952-ben Helsinkiben rendezett felejthetetlen diadallal, 16 magyar bajnoksággal végződött olimpia magyar résztvevői találkoznának. A névsorok egyeztetése javában folyik. Az egykori 189 magyar résztvevő közül már csak 61 olimpikon van közöttünk, tizenöten külföldön élnek.
A Mező Ferenc Sportbizottsággal közösen, a MOB támogatásával rendezendő találkozó időpontja még nem végleges.