Az utolsó tíz perc döntött a spanyol-magyaron

Az utolsó tíz perc döntött a spanyol-magyaron

2013. 01. 18.
Megosztás

Remekül játszott a magyar férfi válogatott a házigazdák ellen a spanyolországi világbajnokság D-csoportjában, ám a végére elfáradt és hatgólos vereséget szenvedett.

Húsz másodperc után Tomás góljával már vezettek a spanyolok, de ugyanezt a támadást lemásoltuk mi is Iváncsik góljával – jó hangulatban, jó iramban kezdődött a meccs (1-1). Ezt követően Császár kihagyott hetesével és Nagy László bombájával folytattuk, majd Tomás második góljára Harsányi felelt (3-2). Potyogtak a gólok, Nagy és Sarmiento egymás találataira felelgetett, a kevesebbet kapkodó spanyolok tudtak ekkor már vezetni, de Zubai gyönyörű ejtésével visszavettük az előnyt (7-6). Harsányi is ejtett egyet, ezzel 8-7-re vezettünk, de ami fontosabb volt, hogy Mikler védéseivel még inkább javult az eddig is kemény védekezésünk – viszont második büntetőnket is elrontottuk. Ez addig több hibával játszó Császár is betalált, először vezettünk kettővel (9-7), Tomas szépített, majd magyar időkérést követően egy lendületes támadásból Szöllősi visszaállította kétgólos fórunkat. Beállóban megvillant a túloldalon Aguinagalde is, de Nagy Kornél kiállítása alatt sem tudtak egyenlíteni a hazaiak, köszönhetően Nagy László negyedik bombájának. Putics jól osztogatta a labdákat, ebből több gólt is dobtunk, majd a félidő utolsó perceire visszavettünk a tempóból. Mocsai Tamás kiállítása sem vetett minket vissza, újra Putics villant, de Rocasék feljöttek egyre (14-13). Tatai előbb még védte Rocas százszázalékos ziccerét, egy támadással később viszont a szélső egyenlített, majd a spanyolok kellemetlen emberfogásos védekezésre váltottak.

A második játékrész is Tomás góljával indult Császár eladott labdája után, így hosszú idő után ismét vezetett az ellenfél, ám Tatai tartotta remek formáját, majd a spanyolok szorításából kikerülő Nagy László egyenlített (15-15). Ezekben a percekben kevéssé a rohanás, mind inkább állóháború jellemezte a két csapat játékát, ám ezt megtörte Nagy kiállítása, ami alatt Maqueda betalált, így először mentek kettővel a spanyolok, sőt, a változatosság kedvéért most Krivokapics hagyta ki a megítélt hetesünket (15-17). Tatai ihletett formában tartott minket meccsben, de Tomás és Sarmiento ellen néha még ő is tehetetlen volt. Tizenhárom perc alatt csak két gólt dobtunk, de Lékai zseniális passzából Zubai kozmetikázott ezen a statisztikán. Sőt, Sarmiento gólja után, három gólos hátrányból Nagy és Lékai betöréseivel egyre jöttünk vissza, de ekkor 19-20-as eredménynél merevedtek meg az álláspontok. A spanyolok két szélsőjével, Rocasszal és Tomásszal nem tudtunk mit kezdeni, így a meccs hajrájára úgy érkeztünk, hogy továbbra is üldöztük az ellenfelet. Hiába, mert nyolc perccel a vége előtt néggyel is elmentek Montoroék, de a meccs talán akkor ment el, amikor Nagy Kornél két perces büntetése alatt Garcia ötre növelte a hazai fórt (20-25). Majd nőtt ez még többre is, aminek köszönhetően a spanyolok „ránézésre” simán nyertek, de ennél szorosabb volt a csata, több volt benne. Szombaton, Algéria ellen biztosíthatjuk harmadik helyünket a D-csoportban.

„Az első félidőben olyan feszültséget tudtunk produkálni, ami példaértékű küzdelmet eredményezett elöl és hátul is. Ám az emberfogás elleni játék során három-négy játékot kellett játszanunk, és sajnos elbizonytalanodtunk. Nem értek oda idejében a mélységi elzárások, a Nagy Laci kiszabadítására irányuló mozgások és a fal előtti hosszú passzok következtében eladtuk a labdákat, és a kapura lövéseknél elügyetlenkedtük a befejezéseket vagy Sterbik védett. Ez volt az a kritikus momentum, amikor megfordult a mérkőzés” – nyilatkozta a kapitány a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek.

„Sajnálom, mert szenzációs összecsapás volt, a magyar csapat mind fizikailag, mind fölkészülésben és hozzáállásban igazi csatát produkált. A magyar csapat nagyon sok mindent megoldott olyan szinten, ami elvárható egy jól támogatott hazai csapat ellenében, ám az az öt-tíz perces időszak, amikor meg lehet egy ilyen mérkőzést nyerni, az hiányzott” – mondta Mocsai.

Férfi világbajnokság, D-csoport, 4. forduló:
MAGYARORSZÁG-SPANYOLORSZÁG 22-28 (14-14), Madrid, játékvezetők: Krstic, Ljubic (szlovénok)
MAGYARORSZÁG: Mikler, Tatai (kapusok), Ancsin, Császár 1, Harsányi 3, Iváncsik G. 3, Krivokapics, Lékai 1, Mocsai 2, Nagy K. 1, Nagy L. 6, Putics 2, Schuch, Szöllősi 1, Vadkerti, Zubai 2
SPANYOLORSZÁG: Sierra, Sterbik (kapusok), Aguinagalde 1, Arino, Canellas, Entrerrios 2, Garcia 2, Guardiola, Maqueda 2, Montoro 3, Morros, Rivera, Rocas 5 (1), Ruesga 2, Sarmiento 6, Tomas 6
Kiállítások: 10, ill. 6 perc Hétméteresek: 3/0, ill. 1/1
Ausztrália-Algéria 15-39 (6-14)
Horvátország-Egyiptom 24-20 (11-9)
A csoport állása: 1.Spanyolország (135-71) 8, 2.Horvátország (121-74) 8, 3.Magyarország (118-94) 4, 4.Algéria (97-97) 3, 5.Egyiptom (91-109) 1, 6.Ausztrália (52-169) 0

A szombati program:

16:45 Egyiptom-Ausztrália
19:00 Spanyolország-Horvátország
21:15 Magyarország-Algéria

C csoport:
Szlovénia-Fehéroroszország 27-26 (12-17)
Szaúd-Arábia-Dél-Korea 24-22 (11-13)
Lengyelország-Szerbia 25-24 (11-13)
A csoport állása: 1.Szlovénia (118-99) 8, 2.Szerbia (119-95) 6, 3.Lengyelország (101-85) 6, 4.Fehéroroszország (102-105) 2, 5.Szaúd-Arábia (80-112) 2, 6.Dél-Korea (91-115) 0

A szombati program

15:45 Fehéroroszország-Szaúd-Arábia
18:00 Lengyelország-Dél-Korea
20:15 Szerbia-Szlovénia

A vb pénteki programja:

A csoport:
16:00 Argentína-Tunézia
18:15 Franciaország-Németország
20:45 Montenegró-Brazília

B csoport:
15:45 Oroszország-Chile
18:00 Izland-Katar
20:15 Dánia-Macedónia

(Forrás: kezi.hu)