Azarenka nyerte az Australian Opent

Azarenka nyerte az Australian Opent

2013. 01. 27.
Megosztás

A világelső és címvédő Viktorija Azarenka nyerte a női egyest az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A fehérorosz játékos 2 óra 40 alatt, három játszmában győzte le a fináléban többször is megsérült Li Nát. Azarenka pályafutása második Grand Slam-sikerét aratta, és egyben megtartotta első helyét a világranglistán.

A nyitójátszma elején mindkét teniszező sokat bizonytalankodott saját adogatásai során, így előbb Li, majd a címvédő tudott fogadóként játékot nyerni. A folytatásban a kínai ismét brékelte Azarenkát, és előnyét egészen 5:3-ig meg is tartotta, ám ekkor nem sikerült kiszerválnia a szettet. A fehérorosz játékos azonban nem tudott élni a lehetőséggel, ismét rosszul szervált, ráadásul nem tudott mit kezdeni riválisa agresszív játékával, aki így 45 percnyi játék után megnyerte az első játszmát.

A folytatásban kissé váratlan módon a Roland Garros 2011-es kínai győztese pillanatok alatt komoly hátrányba került, miután első és második adogatójátékát is elveszítette. A szerva ugyanakkor Azarenkának sem ment sokkal jobban a folytatásban, Li így 4:4-nél annak ellenére is utol tudta érni, hogy 3:1-es állásnál percekig kellett ápolni a bokáját. Az egész meccsre jellemző volt a hullámzó játék, és ez a második szettet végig jellemezte: a játszma végjátékban megint Li került gödörbe, Azarenka pedig ki tudta ezt használni, és egyenlített.

A mindent eldöntő játszma két brékkel kezdődött, majd 2:1-es Li-vezetésnél a helyi tűzijáték miatt 10 percig állt a játék. A közjáték a fehérorosz játékosnak tett jót, zsinórban nyert három játékot, és ezt követően is sikerült szerváit hoznia, amivel ismét megszerezte a melbourne-i trófeát.

Az első helyen kiemelt amerikai Bob Bryan, Mike Bryan duó nyerte meg a férfi párosok versenyét az Ausztrál nyílt teniszbajnokságon, miután a szombati döntőben két játszmában legyőzte a holland Robin Haase, Igor Sijsling kettőst.

A Bryan-testvérek számára mindössze 53 percre volt szükség pályafutásuk hatodik Australian Open-sikeréhez. Ez volt az amerikai ikerpár 13. Grand Slam-torna győzelme, ami egyébként rekordnak számít a párosok között. Az open éra bevezetése óta egyénekre lebontva is mindössze Todd Woodbridge-nek van több páros Grand Slam-sikere, ő Mark Woodforde-dal 11, Jonas Björkmannal pedig 5 győzelmet számlál.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (30 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)

női egyes, döntő:
Viktorija Azarenka (fehérorosz, 1.)-Li Na (kínai, 6.) 4:6, 6:4, 6:3

férfi páros, döntő:
Bob Bryan, Mike Bryan (amerikai, 1.)–Robin Haase, Igor Sijsling (holland) 6:3, 6:4

(Forrás: NSO)