Babos Timea: Nagyon segített a londoni út

Babos Csaba: Nem egyszerű megszervezni két torna közötti időszakot

2013. 03. 15.
Megosztás

Babos Tímea számára hamar véget ért az Indian Wellsben zajló, 5 182 262 dolláros BNP Paribas Open.

A 19 éves magyar teniszező az első fordulóban búcsúzott, miután három szettben kikapott a svéd Johanna Larssontól. Pedig az előjelek alapján Timi tűnt esélyesebbnek, hiszen augusztusban a montreali verseny selejtezőjének 3. körében és tavaly februárban a Fed-kupában is legyőzte Larssont.

„A döntő szett elején bíztam benne, hogy Timi az első játszmában mutatott formáját hozza, de sajnos nem jött össze. Kétszer is elvehette volna Larsson adogatását, de nem sikerült, ugyanakkor a sajátját elbukta, 4-0 után pedig már talán lélekben is feladta. A svéd lány egyébként is remek formában volt, hiszen a következő körben az esélyesebb Pavljucsenkovát is legyőzte két szettben” – mondta Timi édesapja és edzője Babos Csaba.

Timi párosban ezúttal nem szerepel, legközelebb Miamiban lép pályára az 5 185 625 dolláros, Sony Open Tennis elnevezésű Premier-versenyen. Mint Csaba elmondta, ezúttal azért nem szerepelt párosban, mert a luxemburgi Mandy Minellával - akivel idei első WTA-versenyét nyerte – túl későn nyerték meg a Bogotában rendezett tornát, így már nem volt idejük felférni az Indian Wells-i versenyre.

„Nem egyszerű dolog megszervezni két egymás utáni torna közötti időszakot, hiszen soha nem tudhatjuk előre, hogy Timi meddig jut az adott versenyen. Így, hogy Timi ezúttal már az első körben kiesett, leginkább arra volt szüksége, hogy játékban maradjon” – mondta Babos apuka arra a kérdésre, mennyire nehéz megszervezni a tornák közötti edzéslehetőséget.

Elmondta, a főtáblára jutó játékosoknak 10 napig fizetik a szállását, így a kiesés után nem kell azonnal csomagolni. Indian Wellsben egyébként is 20 pálya áll a versenyzők rendelkezésére, és akik a torna elején búcsúznak, még a helyszínen tudnak készülni a következő tornára.

„Timi jó körülmények között, jó edzőkkel tud készülni a következő versenyére. Tegnap is például Scavonival tudott edzeni. Szerencsére mivel amerikai belső járatokról van szó, így a repülőjegy átírásával sem volt gond. Ha másik földrészen lenne a következő verseny, már jóval bonyolultabb lenne a dolog”.

Csaba szerint Timi így is a hazaiaknál sokkal jobb körülmények között, szabadtéren tud készülni, míg itthon még mindig csak sátorban tudna edzeni. Timivel jelenleg másik edzője, Barátosi Levente van ott a helyszínen, akivel pnteken utaznak Miamiba, a vasárnap kezdődő tornára. Innen Monterreybe utazik, ahol tavaly élete első felnőtt WTA-versenyét nyerte egyesben.

(Forrás: molcsapat.hu)