Babos Timea a röviditésben veszített Donyeckben

Babos Timea a röviditésben veszített Donyeckben

2013. 08. 04.
Megosztás

Másfél órás esőszünettel megszakított drámai mérkőzésen Babos Timea vereséget szenvedett az 1. helyen kiemelt Jelina Szvitolinától a 75 000 dolláros Viccourt Cup döntőjében. A mérkőzés 2 óra 6 percig tartott a donecki ITF-versenyen. A magyar játékos a jövő héten a kínai Szucsouban lép pályára a 125 000 dolláros WTA-tornán.

„A meccs utáni pillanatokban rettenetesen mérges voltam…Azóta már voltam szomorú, most kezdek elégedett lenni az eheti teljesítményemmel. Sajnálom a döntőt, mert kezemben volt a meccs, döntő szett 5:4, 30-30 volt, amikor esőszünet miatt le kellett jönni a pályáról. Természetesen ez nem kifogás, hiszen utána megnyerhettem volna a meccset. De miután 4:4-nél lebrékeltem, szerintem akkor voltam lélektani előnyben, hogy megverhessem. Mindent egybevéve örülök, mert az elmúlt napok-hetek sok-sok melója mellett volt még akaratom küzdeni és mégiscsak döntőztem, a világranglista 49. helyezettjétől kaptam ki döntő szett tie-break-ben.

Alakulhatott volna fordítva is, de ilyen a tenisz. Majd a következő versenyen javítok. Köszi az eheti drukkolást mindenkinek! És még annyi a mai napra: HAJRÁ MAGYAROK!!! Egy ilyen vizes donecki nap után tutira jók leszünk a barcelonai vizes világbajnokságon!!!” – nyilatkozta Timi az ukrajnai döntő után.

A találkozó előtt a világranglista 49. helyén álló, ráadásul hazai körülmények között szereplő Szvitolina számított némileg esélyesebbnek, de Timit végül csak hajszál választotta el az újabb tornagyőzelemtől. Pedig ezen a héten még a kemény erőnléti edzések voltak a fókuszban.
A 40 perces első szettet a hazai játékos kezdte jobban, két nagyon szoros gémet nyert meg, brékelőnybe került. A negyedik játékban aztán már a magyar teniszező vette el ellenfele adogatását, majd a folytatásban is jobb volt.
Szvitolina a nyolcadik gémben ismét elbukta adogatását, majd Timi simán, 0-ra szerválta ki a szettet!

A 32 perces második felvonásra alaposan feljavult szerválóként a hazai tinédzser, bréklabdához sem engedte ellenfelét. Ráadásul Szvitolina a szett elején és végén is 40-re brékelt, így jöhetett a döntő felvonás.

A harmadik játszmában Timi 2:2-nél több bréklabdához jutott, de ekkor még nem sikerült a bravúr. 4:4 után viszont már igen, vagyis adogathatott a győzelemért! De az égiek közbeszóltak, 30-30-nál esőszünet következett. A másfél órás kényszerszünet után sajnos Szvitolina brékelt, de Timi végül kiharcolta a rövidítést.

A tie-break-ben az ukrán 5-3-ra is vezetett, majd 6-5-nél adogatott a győzelemért. Timi azonban egyenlített, majd még két meccslabdát hárított, közben egyszer ő is eljutott a végső siker kapujába. Sajnos végül a hazai játékos ünnepelhetett, 10-9 után már kihasználta a lehetőséget.

„A budapesti verseny után Timi rövid szünetet tartott, utána pedig olyan keményen edzett, mint korábban soha. Tökéletesen sikerült az edzéshetünk még Magyarországon. A donecki utazás napján még nagyon fáradt volt, így egy picit aggódtam az ukrajnai torna miatt. A verseny elején sokat edzett Timi az edzőteremben is, hiszen ezt a verseny felkészülésnek tekintettük a US Openre. Nagyon figyelt a szervezetére, ügyelt a megfelelő táplálkozásra és más fontos területekre. Ennek eredményeként mérkőzésről-mérkőzésre javult a teljesítménye. Nagyon jól teniszezett Kania, Krunics és Koehler ellen” – nyilatkozta a magyar játékos szakmai stábjának tagja, Nikola Andjelics.

A szerb edző szerint Timi mentálisan nagyon erős volt a Viccourt Cupon, a lehfontosabb pillanatokban játszott a legjobban a nehéz ellenfelekkel szemben.

„Kania legyőzte Timit a Roland Garroson, Krunics nemrég döntős volt párosban Bakuban, míg Koehler nemrég játszott finálét egyesben egy 100 000 dolláros versenyen. Azzal is elégedett vagyok, ahogyan játszott a döntőben a nemrég Bakuban tornagyőztes Szvitolina ellen. Timi uralta a pályát, ő volt a jobb. A harmadik szettben brékelte Szvitolinát, 5:4-nél a mérkőzésért adogatott. Jó helyzetben volt, de 30-30-nál jött az eső. Amikor 90 perccel később visszatértek a pályára, akkor új mérkőzés kezdődött. Olyan dolgot láttam Timitől, amire minden edző vágyik. Támadott, nem akart várni az ellenfél hibáira. Balszerencsés vereséget szenvedett, de elégedett vagyok a bátorságával, és azzal, hogy a legnehezebb helyzetekben is a legjobb játékát akarta nyújtani.”

Nikola Andjelics úgy véli, Timi donecki játéka és harciassága optimizmusra ad okot.
„Lenyűgöző volt a győzni akarása és az is, hogy emelni tudott a játéka színvonalán, amikor azt már senki sem várta. Reméljük, hogy ezt a jövőben egyre gyakrabban láthatjuk majd tőle. Most a kínai WTA-versenyre utazunk, ez is a US Open-felkészülés része lesz. Remélem, hogy tovább tisztul Timi játéka, és teniszben és fizikálisan is tovább javul a helyzet. Végül megismétlem, elégedett vagyok a szünet utáni első versenyen nyújtott játékával, de tudom, Timi ennél is jobb játékra képes. Folytatjuk a kemény munkát, hogy javuljon a teljesítménye” – zárta értékelését a Timi Team szakmai stábjának szerb tagja.

VICCOURT CUP (75 000 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA),
EGYES, DÖNTŐ:
Jelina Szvitolina (ukrán, 1.)-Babos Tímea (3.) 3:6, 6:2, 7:6 (11-9)



(Forrás: babostimea.hu)