Babos Tímea a top ötvenről és az olimpiáról álmodik

Babos Tímea a top ötvenről és az olimpiáról álmodik

2012. 03. 22.
Megosztás

Babos Tímea, a jelenleg legelőkelőbb helyen álló magyar teniszező azt szeretné elérni, hogy bekerüljön a világranglista első ötven játékosa közé, és szerepeljen a londoni ötkarikás játékokon.

„Tudom, ehhez még nagyon sok munka kell, az olimpia mindig is a titkos álmaimban szerepelt, és most nagyon közel került a megvalósuláshoz” – mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a 18 esztendős Babos, aki tavaly januárban még a 268. volt a rangsorban, most pedig a 69. helyen áll.

A soproni születésű teniszező legnagyobb sikerét február 27-én érte el, amikor megnyerte élete első WTA-tornáját egyesben. A monterreyi diadalt megelőzően – amely pályafutása negyedik (!) profi versenye volt – a bogotái viadalon már elődöntőbe jutott.

„Bogotában szinte azt sem tudták, hogy ki vagyok, alig találtam magamnak edzőpartnert – mesélte Babos.
– Azután a mexikói viadalon, köszönhetően a kolumbiai sikereknek és az eredményeimnek, amint feliratkoztam a táblára, pillanatok alatt jöttek a jelentkezők.”

A magyar teniszező elmesélte, hogy sikerült levetkőznie a kezdeti elfogódottságát, s már egyáltalán nem foglalkozik azzal, ki áll a másik oldalon.

„Mindig is a fejemmel volt a legnagyobb baj – mondta mosolyogva. – Amikor a mexikói elődöntőben megtudtam, ki lesz az ellenfelem, szóltam Leventének (Barátosi Levente, Babos edzője – a szerk.), hogy most biztosan kikapok. Aztán, ahogy belelendültem, láttam, van esélyem Errani ellen, és azt gondoltam, ha már itt vagyok, akkor meg is nyerem a meccset. Így lett. Természetesen tudom, hogy ma már másképp néznek rám, hisz tornát nyertem, jó a ranglistám. Én továbbra is keményen szeretnék dolgozni, élni a számomra megnyílt lehetőséggel.”

Barátosi Levente elmondta, hogy a magyar játékos április második hetében Dániában lép pályára, aztán egy hét pihenő, majd Marokkó és a Budapest Grand Prix következik.

„Ami most összejött Timinek, arról korábban álmodni sem mertünk: százötven ranglistapontot szerettünk volna összeszedni, hogy az első százba kerüljön, és négyszázharmincnégy sikeredett – mondta Barátosi. – Így azután a program is megváltozott, hiszen korábban tíz- és huszonötezres tornákban gondolkoztunk, most viszont Timi több nagy versenyen is kiemelt lehet, és alanyi jogon főtáblás a Grand Slam-viadalokon.”

Babos Csaba, Tímea édesapja, aki Barátosival együtt irányítja a felkészülését, elmondta, hogy „neveltje” Arn Grétával indul párosban a Budapest Grand Prix-n és a Roland Garroson, majd Wimbledonban is együtt játszanak.

„Timi imádja Wimbledont, kedvenc borítása a füves pálya, két éve ott lett bajnok a juniorok között. Most a felnőttek között kell majd bizonyítania.”

Babos, aki 1993. május 10-én született Sopronban, 2010-ben elképesztő sorozatot produkált már a juniorok között is: az Australian Openen, oldalán a kanadai Gabriela Dabrowskival döntőt játszott párosban, majd az amerikai Sloane Stephensszel megnyerték a Roland Garrost, egy hónappal később a tenisz szentélyében, Wimbledonban, majd a US Openen is diadalmaskodtak.

(Forrás: MTI/NSO)