Babos Tímea döntős párosban Sydneyben

Babos Tímea döntős párosban Sydneyben

2014. 01. 10.
Megosztás

Jöhet a kilencedik döntő WTA-versenyen. Babos Timea és Lucie Safarova továbbra is kiválóan szerepel a 710 000 dollár összdíjazású sydneyi WTA-versenyen párostornáján: a legjobb négy között két szettben legyőzte a Julia Görges-Baroba Zahlavova-Strycova kettőst!!! Az elődöntő 1 óra 13 percig tartott.

A magyar-cseh kettős az első szettben először 1:1-nél brékelt (40-re, a második esélyt kihasználva), majd 3:1-nél (40-re, a harmadik esélyt kihasználva). Timea és Safarova már 5:1-re is vezetett, majd 5:2-nél 0-ra szerválta ki a szettet.
A második játszmában egy brék döntött, Görges és Zahlavova-Strycova ekkor már pontosabban adogatott. De ez sem volt elég. A magyar-cseh duó ugyanis továbbra is kiválóan szervált, majd 5:5-nél 30-ra nyerte el ellenfele szerváját. Az utolsó játékot Babos és Lucie Safarova adogatóként is 30-ra hozta, így jöhetett az ünneplés Sydneyben!!!

„Rettenetesen örülök, hogy megvan életem első Premier-döntője! Nagy lépés volt a mai, hiszen a Centerpályán, nagy közönség előtt játszhattunk. Jó érzés Del Petrónak és Kvitovának „beütni” a pályát :D Nehéz meccs volt a mai, de jól játszottunk. Jól játszottunk, élveztük a játékot. Várom a holnapi döntőt” – nyilatkozta Timea boldogan a mérkőzés után.

„Nagyon boldog vagyok, hogy bejutott egy Premier-verseny döntőjébe! Ahogyan tegnap is mondtam, tökéletes az összhang Timi és Lucie között, ez is segít nekik abban, hogy magabiztosan jussanak túl a mérkőzéseken. Hosszú idő után ez volt Timi első mérkőzése egy ilyen nagy pályán, örülök annak, hogy jól kezelte ezt. Most sem tudták őt lebrékelni, közel 200 km/ó-ás sebességgel is adogatott. Ez is örömmel tölt el. Lucie remekül kezdte a mérkőzést, minden ütése bejött. Az első játszmát nagyon magabiztosan nyerték, mert Timi is nagyszerűen adogatott és a hálónál is kiválóan játszott. A második szett elején mindketten gyengébben fogadtak, de 3:2 magasságában Timi elkezdett fordítani ezen. 5:5-nél pedig minden fogadásuk jó volt, a bréklabdánál is. Holnap újabb nagy mérkőzés következik. Ha Timi és Lucie továbbra is ezen a szinten játszik és még javulni is tud, akkor bárki is legyen majd a háló túloldalán, a legjobb teniszére lesz szükség ahhoz, hogy esélye legyen” – értékelt Babos edzője, Nikola Andjelics.

A magyar-cseh páros ellenfele a fináléban a világelső Sara Errani-Roberta Vinci kettős lesz! Az olaszok a négy között 6:3, 4:6, 10-7-re múlták felül a Raquel Kops-Jones – Abigeil Spears duót.
A 26 éves Errani 2012. szeptember 10-én került a világranglista élére párosban. Pályafutása során 19 jelentős (WTA vagy Grand Slam) versenyt nyert ebben a műfajban, további 10 alkalommal volt döntős. Vinci oldalán öt Grand Slam-tornán is fináléba került: 2012-ben a Roland Garroson és a US Openen, tavaly pedig az Australian Openen diadalmaskodott.
Az Errani-Vinci duó tavaly hat nagy versenyen került a döntőbe, háromszor (Australian Open, Párizs, Doha) diadalmaskodott. Egy évvel ezelőtt a sydneyi Apia International elnevezésű tornán 6:3, 6:4-re kapott ki az olasz páros a döntőben a Nagyija Petrova-Katarina Srebotnik duótól.
Vinci szintén 19 nagy diadalnál jár párosban.
A világelső olasz kettős egyébként tavaly a Miamiban rendezett verseny második fordulójában 5:7, 6:4, 10-4-re nyert a Babos, Minella duó ellen.
Babos pályafutása során eddig egyesben egy, párosban hat WTA-versenyen bizonyult a legjobbnak.

WTA-PREMIERTORNA, SYDNEY (710 000 dollár, kemény pálya)

PÁROS, ELŐDÖNTŐ:
Babos, Safárová (magyar, cseh)–Görges, Záhlavová-Strycová (német, cseh) 6:2, 7:5

(Forrás: babostimea.hu)