Babos Tímea egyesben és párosban is búcsúzott Rióban

Babos Tímea egyesben és párosban is búcsúzott Rióban

2016. 08. 07.
Megosztás

Babos Tímea két szettben (6:1, 6:2) kikapott a cseh Petra Kvitová ellen a riói olimpia első fordulójában, így egyesben búcsúzott a küzdelmektől. Az esti programban Jani Rékával az oldalán párosban is vereséget szenvedtek.

Idén már másodszor találkozott Babos Kvitovával: az eastbourne-i füves versenyen a világranglistán 14. cseh teniszező két szettben, 6:4 7:6-ra diadalmaskodott. Az első szett ezúttal sem kezdődött túl jól a magyar lány szempontjából, hiszen rögtön az első adogatójátékát elveszítette, így Kvitová sajátjait hozva 3:0-ra meglépett. Második szervagémét sem tudta abszolválni Babos, így 5:0-nál a szettben maradásért kellett adogatnia – ezt a játékot behúzta ugyan, de Kvitová esélyt sem adott neki a hetedik gémben, így 6:1-re nyerte a játszmát a cseh 27 percnyi tenisz után.

A második játszmát Babos kezdte, 40-40-nél azonban megremegett a keze, és Kvitová brékelni tudott. A kétszeres wimbledoni bajnok saját adogatását hozta, majd a harmadik gémben szépíteni tudott Babos. Az ötödik játékban is hozta adogatását a világranglistán 44. magyar teniszező, a hetedikben azonban elveszítette, ami végzetes volt, hiszen a nyolcadik gémet megnyerte Kvitová (bár Babos szorossá tette azt), ezzel együtt a második szettet és a mérkőzést is (amely kicsivel több, mint egy óráig tartott).

„A saját legjobb formámmal sem lett volna könnyű nyerni, de ez a mai Kvitová a wimbledoni győztes formáját idézte. Nagyon jól returnözött, olyan megoldásai voltak, amiket csak a világ legjobbjai tudnak – mondta a mérkőzést követően Babos Tímea a mob.hu-nak. – Próbáltam más felfogásban játszani, agresszívebbnek lenni, a múlt héten szenvedtem a játékom eme aspektusával, kezembe akartam venni az irányítást. A mentális fáradtság is közrejátszott, rengeteg stressz ért az elmúlt egy hétben, ami görcsösséget okozott bennem. Egy ilyen ellenfél ellen nehéz volt érvényesülni.”

„Párosban elég jó sorsolásunk van, de reálisan nézve azért nincs túl sok esélyünk nagy eredményt elérni, pláne, hogy normál szettek vannak és nincsen super tiebrék – folytatta a magyar teniszező. – Nagyon komoly nemzetek indították párosokat. A mai meccsünk nyerhető, de amúgy is nagyon örülök, hogy itt vagyunk a Rékával és játszhatunk párosban. Nagy lehetőség ez mindkettőnk számára.”

„Tudtam, hogy jól adogat, és megpróbálja majd irányítani a játékot, de megpróbáltam én lenni a kezdeményező. A tervem bejött – fogalmazott a mérkőzést megnyerő Petra Kvitová honlapunknak. – Jó érzés itt lenni az olimpián és Csehországot képviselni. Minden meccs előtt, amikor felveszem a nemzeti színű ruhámat, a Fed-kupa jut eszembe, ami extra motivációt ad. Ugyanakkor kicsit izgulok is, de ez része az élsportnak. Nem gondolkodom a múlton, mindig a következő ellenfélre koncentrálok.”

Az esti programban Babos Jani Rékával az oldalán a román Andreea Mitu, Raluca Olaru kettőssel találkozott, és 6:3, 6:4-es vereséget szenvedtek.

(Ilku Miklós jelenti Rióból)