Babos Timea már a négy között Torontóban

Babos Timea már a négy között Torontóban

2013. 11. 02.
Megosztás

Babos Timiea bejutott a legjobb négy közé az 50 000 dolláros torontói ITF-versenyen, miután a negyeddöntőben három jászmás mérkőzésen nyert Onsz Dzsabúr ellen. A mérkőzés 1 óra 45 percig tartott.

A magyar és a tunéziai játékos a múlt héten már találkozott a saguenayi verseny elődöntőjében, Dzsabúr akkor 7:6, 4:6, 6:1-re nyert. A 2011-es Roland Garros juniorbajnoka utána a döntőben is győzött.

Ezúttal is három szettes csatát hozott a két játékos összecsapása, szerencsére a végeredmény egészen más lett! A tunéziai brékkel nyitotta a negyeddöntőt, majd a verseny 1. kiemeltje azonnal egyenlített. Timea ezután minden adogatójátékában bréklabdákat hárított, az első játszmában összesen hatot.

A magyar játékos 4:3-nál újra elvette ellenfele adogatását, majd 5:3 után 30-ra szerválta ki a szettet.

A 25 perces második játszma elején a tunéziai brékelőnnyel nyitott, majd 2:0-nál Babos brékelt. Sajnos ezután Dzsabúr fölénybe került, nagyon simán nyerte a játszmát, sorozatban négy játékot nyert.

Sőt a döntő szettet is brékkel nyitotta a tunéziai teniszező, de a 20 éves magyar játékos egyenlített. A magyar teniszezőnő 3:2 után 40-re nyerte el ellenfele adogatását, majd simán hozta sajátját. A nyolcadik gémben a magyar játékos 40-0-nál három meccslabdához jutott, de riválisa egyenlített. Timea ezután újabb két alkalommal jutott egy labdára a továbbjutástól, de Dzsabúr ekkor is egyenlített. A hatodik meccslabdát aztán már kihasználta a magyar játékos, így 2011 után ismét elődöntős lett Torontóban!!!

„Először is, nagyon örülök, hogy nyerni tudtam ma! Dzsabúr nehéz ellenfél, nekem kellemetlen a stílusa. Egy magas színvonalú első szettet úgy tudtam megnyerni, hogy neki több bréklehetősége volt. Viszont sajnos a másodikban fordult a kocka, de tudtam, hogy ez bármikor újra megváltozhat. Így próbáltam vele maradni. A döntő szettben először neki volt brékelőnye, de visszajöttem, majd egy gémet 15-40-ről fordítottam meg, így elhúztam 4:2-re. Ahonnan már könnyebb volt győzni. Abszolút fejgyőzelem volt, ez külön öröm :)! – nyilatkozta Timea nem sokkal a győzelem után.

Babos következő ellenfele Melanie Oudin lesz Kanadában. A 22 éves amerikai 117. a világranglistán, pályafutása legjobbjaként 2010. április 19-én a 31. volt. Karrierje során 5 ITF-tornát nyert egyesben, 2012-ben pedig a birminghami WTA-versenyen maradt veretlen. A döntőben 6:4, 6:2-re győzte le a korábbi világelső Jelena Jankovicsot.
Oudin 2009-ben negyeddöntős volt a US Openen, nyert Anasztaszija Pavljucsenkova, Jelena Gyementyjeva, Marija Sarapova és Nagyja Petrova ellen. Végül Caroline Wozniacki búcsúztatta.

Az amerikai játékos az idei szezonban nem remekelt a Grand Slam- és a WTA-versenyeken. Megnyerte viszont a Las Vegas-i 50 000 dolláros ITF-tornát, a múlt héten elődöntős volt Saguenayban, előtte pedig Rock Hillben (25 000 dollár).
Tavaly Wimbledonban Babos 6:4, 4:6, 6:3-ra nyer Oudin ellen az első fordulóban.

Eredmény:
TEVLIN WOMEN’S CHALLENGER (50 000 DOLLÁR, FEDETT PÁLYA),
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ: Babos Tímea (1.)-Onsz Dzsabúr (tunéziai, 6.) 6:3, 1:6, 6:2

(Forrás: babostimea.hu)