Babosék elődöntősök Monterreyben

Babosék elődöntősök Monterreyben

2014. 04. 05.
Megosztás

Babos Timea és Olga Govorcova két játszmás mérkőzésen nyert az Asia Muhammad-Allie Will kettős ellen, így bejutott a párostorna elődöntőjébe az 500 000 dolláros monterreyi WTA-versenyen. A mérkőzés 1 óra 24 percig tartott.

Timi tavaly Date-Krumm Kimiko oldalán éppen Muhammad és Will ellen nyert a monterreyi elődöntőben, 7:5, 6:4-re. A magyar játékos és Govorcova most is jóval esélyesebb volt, szerencsére ezt ki is használta.

A mérkőzés végig rendkívül szoros volt, az amerikai duó mindkét szettben brékelőnyben volt…

A 38 perces első játszmában 3:3-ig együtt haladt a két duó, ekkor Govorcova nagy bajba került. A fehérorosz játékosnak 15-40-ről kellett volna megfordítania adogatójátékát, de csak két bréklabda hárítása sikerült. Szerencsére a következő játékban Will ugyanígy járt (4:4).

Timi, Muhammad, majd Govorcova is hozta szerváját, majd jött az első szettet eldöntő gém. Will ezúttal is bizonytalan volt, 30-ra bukta el adogatását, jöhetett a második felvonás.

A 20 éves magyar játékos addig pazarul adogatott, de a második szett első játékában az amerikaiak 30-ra brékelték…Timi és Govorcova 3.3-nál egyenlített, az addig hibátlanul adogató Muhammad szerváját nyerték el. 4:4-nél Timi két bréklabdát hárított 30-40 után, majd 5:5-nél Govorcova 0-30-ról hozta adogatását.

Az utolsó gémben Will adogatott, 40-15 is volt az állás. A magyar-fehérorosz kettős szépített, majd jött egy Pazar fonák elütés Timitől, ez meccslabdát ért. Will következő szerváját a magyar játékos jól fogadta, az amerikai pedig outot ütött! Így fejeződött be a fordulatos és izgalmas találkozó.

„Örülök az elődöntőnek! Az ellenfél nagyon jól szervált, így szükség volt a jó ritörnre. Szerencsére ez ma jól működött nálam, elégedett vagyok. Holnap edzésnap, aztán szombaton nehéz meccs elé nézünk Smile” – nyilatkozta Timi.

A magyar-fehérorosz duó következő ellenfele a 4. helyen kiemelt a Date-Krumm Kimiko-Karolina Pliskova vagy a Maria Sanchez-Coco Vandeweghe páros lesz Mexikóban.
Timi és Govorcova elődöntőjére a szombati játéknapon kerül sor.

Páros, negyeddöntő:
Babos Tímea, Olga Govorcova (magyar, fehérorosz, 1.)-Asia Muhammad, Allie Will (amerikai) 7:5, 7:5

(Forrás: babostimea.hu)