Bach az éremaukcióról: Owens a világörökség része

Bach az éremaukcióról: Owens a világörökség része

2013. 11. 14.
Megosztás

Thomas Bach, a NOB elnöke nehezen fogadja el, hogy elárverezik Jesse Owens egyik 1936-os ötkarikás aranyérmét.

A német sportvezető elmondta: az amerikai atléta aranyérme a „világörökség része”, nehezen fogadja el, hogy az akár egy magángyűjtőé is lehet, de persze a NOB nem akadályozza meg az aukciót.

Az árverés november 20-án indul és december 7-éig tart az interneten, az aukciósház vezetője szerint akár egymillió dollárt (219 millió forint) is fizethetnek a történelmi ereklyéért.

Az afroamerikai Owens négy aranyérmet szerzett a hitleri Németország fővárosában, Berlinben rendezett ötkarikás játékokon, többek között ez teszi különösen érdekessé és értékessé a medált.

Az atléta 100 és 200 méteren, a 4x100-as váltó tagjaként, valamint távolugrásban nem talált legyőzőre.

Owens az egyik berlini aranyérmét a szintén afroamerikai színésznek, Bill „Bojangles” Robinsonnak adta, és az 1949-ben elhunyt művész néhai özvegye vagyonának értékesítésével kerül most árverésre.

Ugyanez az aukciósház 2012 májusában 4,4 millió dollárért értékesítette Babe Ruth baseballjátékos 1920-ban viselt mezét.

(Forrás: MTI)