Thomas Bach - Keményebb dopping elleni harcra szólít az elnök

Bach felszólalt a női egyenjogúság mellett

2014. 06. 15.
Megosztás

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a nők egyenjogúságának fontosságára hívta fel a figyelmet egy konferencián Helsinkiben.

„A nők 1900 óta vesznek részt az olimpián, és a 2012-es londoni játékokig a versenyzők 45 százaléka nő volt. A legnagyobb küldöttségek közül több, így Finnország, több női sportolót indított két éve, mint férfit” – mondta felszólalásában a német sportvezető.

„A londoni olimpia nagyon fontos mérföldkő volt annak a felismerésében, hogy a nők mekkora szerepet játszanak a világ sportjában.”

Thomas Bach a jövőre nézve reményét fejezte ki, hogy a tendenciák folytatódnak.

„A sport nagyon fontos eszköze annak, hogy egy másik világot teremtsünk. Egy olyat, amelyben a nemi, faji, etnikai, szexuális vagy más megkülönböztetésnek nincs helye.”

„Sportszervezetként nem szólhatunk bele különböző országok döntéshozatalába, de példát mutathatunk annak érdekében, hogy a társadalmi folyamatok jó irányba haladjanak.”

Thomas Bach emellett hangsúlyozta, nem kizárólag a versenypályán kellene azonos feltételeket teremteni.

„Még sokat kell tennünk azért, hogy a döntéshozatalba is jobban bevonjuk a nőket. Szükségünk van az intelligenciájukra, az energiájukra és a kreativitásukra az adminisztráció és a menedzsment terén is.”