Baku 2015: Harcsa Zoltán bronzérmes

Baku 2015: Harcsa Zoltán bronzérmes

2015. 06. 26.
Megosztás

Harcsa Zoltán elvesztette a pénteki elődöntőt, így a harmadik helyen végzett az Európa Játékok ökölvívótornáján a 75 kg-osok között, a sportág egyetlen magyar érmét nyerve Bakuban.

A magyar bokszoló az azeri Hajdula Muszalovval csapott össze a négy között, és előzetesen arra lehetett számítani: nagyon nyernie kell ahhoz, hogy a pontozók győztesnek hozzák ki.

A hazai versenyző az első két menetet egyaránt behúzta, a koreai és a brit pontozó őt látta jobbnak, a fülöp-szigeteki viszont Harcsának írt be 10:9-et.

Az utolsó menetben mindhármuknál a Ferencváros öklözője felé billent a mérleg nyelve, a fordításhoz azonban ez is kevésnek bizonyult.

Harcsa a mob.hu-nak elmondta, úgy érzi, sokkal jobb volt ellenfelénél, neki kellett volna győznie. Sajnálja, hogy a pontozók nem így látták…

„Az érem lehetett volna sokkal szebb is. A vereség azonban csak plusz löketet ad, arra sarkall, hogy még többet edzzek, még jobban odategyem magam.”

Azt, hogy az azeri bokszoló többször mutogatta neki, hogy támadjon, kínosnak tartja Muszalov szempontjából, aki szerinte fizikálisan és technikában sem tudott mit kezdeni vele.

Hozzátette, nincs elkeseredve, jól érezte magát a ringben, és örül annak, hogy helyezésével sikerült kivívnia a világbajnoki indulást.

Harcsa Zoltán a nyolcaddöntőben az ukrán Vladiszlav Voitaliukot, a nyolc között pedig a lengyel Kamil Gardzieliket búcsúztatta 3:0-val.

Magyarországnak ez volt a nyolcadik bronza az azeri fővárosban, összességében pedig 20 éremnél járunk, ami hetedik helyet ér a nemzetek versenyében.


(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)