Baku átment az első vizsgán

Baku átment az első vizsgán

2014. 10. 20.
Megosztás

A bakui Európa Játékok sportigazgatója szerint egyértelműen sikeres volt a multisportesemény első tesztversenye a férfi és a női mountain bike-osok főszereplésével.

„Beszéltünk a sportolókkal és a csapatvezetőkkel, illetve az Európai Kerékpáros Szövetség (UEC) munkatársaival. Óriási sikert arattunk” – mondta Pierce O’Callaghan az insidethegames.biz-nek.

„Az UEC delegáltjait lenyűgözte az itteni csapat szakértelme, annak ellenére, hogy Azerbajdzsán korábban ismeretlen piac volt a számukra. Ez az első nemzetközi mountain bike-os verseny nálunk, és összességében is mindössze a második mountain bike-os esemény.”

A sportigazgató hozzátette, tv-s szempontból szintén lenyűgöző a pálya, de a szurkolóknak is kiváló rálátásuk van a versenyen történtekre.

„Néhány delegált azt mondta, hogy ebből a szempontból még jobban teljesítettünk, mint London a 2012-es olimpián” – dicsekedett Pierce O’Callaghan.

„Az szintén szokatlan, hogy a létesítmény nagyon közel van a belvároshoz, ennek megfelelően a játékokon is nagyon sok nézőre számítunk.”

A versenyen részt vevő Kathrin Stirnemann is elégedett volt a Bakuban tapasztaltakkal:

„Mi, kerekesek egyaránt úgy véljük, hogy remek volt a szervezés, és úgy hiszem, Baku mindenképpen készen áll a 2015-ös Európa Játékokra.”

A multisporteseményt június 12. és 28. között rendezik az azeri fővárosban.