Balatonman 2013 – Kis Gyula megvédte országos bajnoki címét

Balatonman 2013 – Kis Gyula megvédte országos bajnoki címét

2013. 06. 16.
Megosztás

Fantasztikus versenyeket és jó hangulatot hozott az idei Balatonman. A balatonfüredi triatlon fesztiválon kiváló strandidőben gyűrték le az egyes távokat a versenyzők, este pedig egy látványos fáklyás futással és a Garami Funky Staff koncertjével ért véget a prémiumkategóriás sportesemény.

A triatlonos Kis Gyula (a képen) megvédte címét a középtávú országos bajnokságon.
A balatonfüredi viadalon ezen a távon 1.9 km úszást, 90 km kerékpározást és 21.4 km futást teljesítettek a versenyzők. Kis felkészülése nem volt teljesen zavartalan. Sokat ki kellett hagynia akkor, amikor egy balesetben mindkét kezét eltörte, mindez nem akadályozta meg abban, hogy 4 óra 15.46 perc után elsőként szakítsa át a célszalagot.
Az ob-n az ezüstérmet Flandler Márton szerezte meg, Benőcs Zoltán pedig harmadik lett.

Középtávon többek között Balzsay Károlynak is szurkolhatott a szépszámú közönség. A korábbi profi ökölvívó világbajnok először teljesítette fél ironmant. Elmondása szerint tudta, hogy fájni fog, de arra nem gondolt, hogy ennyire. „A kerékpározás és a futás alatt is volt holtpontom. Nagyon kellett figyelnem arra, hogy elkerüljem az izomgörcsöket. Mindent egybevetve, hatalmas élmény volt végigversenyezni a napot Balatonfüreden.” – mondta Balzsay. Az ob mezőnyében ott volt Száraz Dénes színész is, aki végül 5 óra 39.45 perc alatt ért célba. A nőknél ugyanezen a távon Brassay Réka végzett az élen, Szurominé Pulsfort Diána és Laluska Zsuzsa előtt.

Az idei Balatonman-en az országos bajnokságon kívül több távon bonyolítottak le rangos nemzetközi versenyeket. Speciálon (1.9 km úszás, 182 km kerékpár, 8.2 futás) a férfiaknál Bozsó Zoltán, a nőknél pedig dr. Harsányi Zsuzsanna szerezte meg az aranyérmet.
Ironman távon (3.8 km úszás, 182 km kerékpár, 42.2 km futás) a hölgyeknél horvát győztest avattak, miután Maja Urban volt a leggyorsabb, míg a férfi mezőnyben Nagy Gergely nyert.

Eredmények

Középtáv (1.9 km úszás, 90 km kerékpár, 21.1 km futás)
férfiak: 1. Kis Gyula, 2. Flandler Márton , 3. Benőcs Zoltán
nők 1. Brassay Réka, 2. Szurominé Pulsfort Diána , 3. Laluska Zsuzsa

Speciál (1.9 km úszás, 182 km kerékpár, 8.2 futás)
férfiak: 1. Bozsó Zoltán, 2. Kerekes Ábel, 3. Bem Norbert János
nők:1. dr. Harsányi Zsuzsanna , 2. Wirth Eszter , 3. Szűcs Éva

Ironman (3.8 km úszás, 182 km kerékpár, 42.2 km futás)
Győztesek: Nagy Gergely (Magyarország) és Maja Urban (Horvátország)

(Forrás: Nem olimpiai sportágak sajtószolgálata)