Balázs Krisztián bronzérmes, a strandröplabda-párosunk elődöntős

Balázs Krisztián bronzérmes, a strandröplabda-párosunk elődöntős

2018. 10. 16.
Megosztás


Jól kezdődött és remekül végződött a magyar csapat számára a hétfői versenynap az ifjúsági olimpián. A strandröplabdázó párosunk elődöntőbe került. A tornászok versenyében Balázs Krisztián bronzérmes lett. A magyarok eddig 22 érmet nyertek Buenos Airesben.

A fiú tornászok versenyeinek utolsó két szere a korlát és a nyújtó volt. A vegyescsapattal arany-, talajon ezüstérmes Balázs Krisztián korláton szép tartással mutatta be gyakorlatát, de a leugrásnál hibázott, így a pontozók a 7. helyre rangsorolták. Nyújtón a selejtezők során a 2. legmagasabb pontszámot kapta, majd a hétfő esti döntőben elegáns gyakorlatával sokáig az élen állt, végül bronzérems lett; éremkollekciója így teljes lett.

Balázs Krisztián, tornász
: Nagyon kemény volt hét napon keresztül versenyezni. Volt, hogy napi két alkalommal, két időpontban, a csarnokban órákig kellett várakozni a gyakorlat előtt. Volt is egy bokasérülésem, ami miatt végig fájt a bokám, meg persze az ellenfelek is mind kiváló tornászok voltak. De örülök, hogy sikerült végigcsinálni, ráadásul érmeket nyertem.

Nagy Zoltán, Balázs Krisztián edzője: Összességében nagyon elégedettek vagyunk az ifi olimpián elért eredményekkel. Krisztián két nagyon fontos érmet nyert egyéniben és egyet a csapatversenyben. Nagyszerű teljesítmény! Ebben az évben meg nem pihent, a kvalifikációról, az Eb-ről és most az olimpiáról is éremmel megyünk haza, ez óriási dolog számunkra. Nagyon büszke vagyok a tanítványomra!

A strandröplabdázó Stréli Attila Bence, Hajós Artúr Dániel duó két szettben legyőzte a kubai kettőst és ezzel bejutott az olimpiai torna elődöntőjébe, ahol a svédekkel mérkőznek kedden 20 órától a fináléért.

A 3x3-as kosárlabdacsapatok ugyanezen a napon pihentek, egyéniben azonban kaptak egy kihívást. Minden együttesből két-két játékos a dobóversenyen mérette meg magát: 5-5 labdát kellet jobbról és balról, a 3 pontos területről a kosárba juttatni fél perc alatt. Ez Varga Alíznak és Tóth Orsolyának is sikerült mind az öt alkalommal. Aliz ezt rövidebb idő alatt tette meg, így ő lett a 6. a versenyben, Orsolya pedig a 10. helyen végzett.

Jól megállták kerékpárosaink is a helyüket a kombinált cross country versenyen, hiszen Fetter Erik és Buzsáki Virág egészen a kisdöntőig menetelt, amit meg is nyertek. Ezzel az 5. helyen végeztek és értékes pontokat szereztek a csapatversenyben, ami még nem ért véget. A fiúk három szám után a 8., a lányok a 4. helyen állnak. Kedden ismét egy cross country verseny következik, majd szerdán kritériummal fejeződik be az 5 számból álló csapatverseny.

Öttusában a vívással megkezdődött a vegyes csapatverseny. Bőhm Csaba bolgár, az egyéni versenyben bronzérmes Gulyás Michelle grúz társat kapott. Csabáék mindketten 9 győzelmet és 13 vereséget gyűjtöttek be, ezzel a 18. helyen állnak. Michelléknek rosszabbul ment: a magyar lány csupán 5 győzelmet gyűjtött be, míg társa 11-et; ezzel a 21. helyről várják a keddi folytatást.

Síkvízi kajak-kenu versenyzőinknek egy számukra idegen versenyszámban kellett helyt állniuk: szlalomban. A kajakos, már ifjúsági olimpiai bajnok Rendessy Eszter a legjobb 16-ig jutott, ahol ezúttal a 12. helyen zárta a küzdelmeket. Pálla Balázsnak egy fordulóval később a negyeddöntő jelentette a végállomást, 8. lett.

Nem volt szerencséje a sorsolással Hámori Luca Annának az ökölvívók 60 kg-os súlycsoportjában. A hét induló közül egy öklözőt kiemeltek és három találkozót rendeztek a négy közé jutásért. Luca argentin versenyzőt kapott ellenfélnek. Derekasan küzdött, de minden pontozó a hazai közönség előtt ringbe lépő ellenfelét látta jobbnak, így a magyar lány kiesett.

Az atléták már reggel megkezdték a versenyüket. Az 1500 és a 3000 méteren, valamint 2000 akadályon indult versenyzők a 4000 méteres mezei távon együtt mérették meg magukat. A versenyszámuk, majd a mezein elért eredményeik alapján avattak bajnokot mindhárom távon. Apáti Bence a 48., Urbán Zita a 40. helyen ért célba. Ezzel összesítésben Bence 1500-on a 17., Zita 2000 akadályon a 10. helyet szerezte meg.

Délután már a stadionban folytatták atlétáink. Nagyon vártuk a lányok 100 méteres síkfutását, hiszen Takács Boglárka éremesélyes volt ebben a számban. Végül a második versenyen és a két futása alapján is a 4. helyen zárt. Hasonlóan 4. lett a kalapácsvető Doma Benedek is. Illovszky Dominik számára három nappal ezelőtt a 100 méter gyengébbre sikerült; hétfőn 10.82-re futotta másodszorra a távot és ez a 21. helyre volt elegendő. Ha elsőre is közel ennyit teljesít, akkor a tíz között fejezi be a versenyt. Fekete István súlylökő 5., Rajczi Bianka kalapácsvető 13. lett.

A magyarok hétfővel bezárólag eddig 12 arany-, 6 ezüst- és 4 bronzérmet, összesen 22 medált nyertek Buenos Airesben; ehhez jön még a csapatversenyekben szerzett 3 mix-arany- és 1 ezüstérem (így 15, 7, 4 az érmek száma), amelyeket azonban nem számolnak a nemzetek közötti éremtáblázaton. A magyar dicsőségtábla itt megtekinthető.

Itt olvasható a vasárnapi (10.14.), a szombati (10.13.), a pénteki (10.12.), a csütörtök (10.11.), a szerdai (10.10.), a keddi (10.09.), a hétfő (10.08.) és a vasárnapi (10.07.) versenyek összefoglalója.

A keddi program itt található.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)