Ballagás a Csanádiban

Ballagás a Csanádiban

2016. 04. 29.
Megosztás

„A legszebb emlék a szeretet, amelyet mások szívében hagyunk magunk után” mottóval kaptuk a végzősök ballagására szóló meghívót. Az Őrnagy utca megtelt, a szülők, hozzátartozók igyekeztek bejutni az iskola épületébe. A feldíszített aula, a virágoktól illatos folyosók jelezték az ünnepi eseményt.

A Csanádi Árpád Sportiskola és Középiskola végzős diákjainak meghívására dr. Jakabházyné Mező Mária MOA-főtitkár és Lehmann László, a MOB Sportiskolai programvezetője vett részt az ünnepségen.

Csanádi Árpád 1958-tól 1983-ban bekövetkezett haláláig MOB-főtitkár, 1964-től NOB-sportigazgató volt. Az iskola létszáma 356 fő, ebből az igazolt versenyzők száma 322 fő.

Három osztály diákjai vonultak végig az iskola folyosóin, majd az új rekortán borítású udvaron folytatódott a program. Búcsúzott a 12.A osztály 18 diákja Krajnyákné Nagy Katalin osztályfőnök vezetésével, a 12.B osztály 19 tanulója Koleszár Viktória osztályfőnökkel és a 13.C osztály 9 tanulója Bakos Károly osztályfőnökkel.

Rabi Ferencné igazgató ünnepi beszédében a tanulásban és a sportban elért eredményeken kívül a közösségformáló rendezvényeket emelte ki. A kiemelkedő teljesítményeket elért tanulók könyvjutalomban részesültek.

Egyedi volt a végzős osztályok képviselőinek búcsúzása, akik az elmúlt évek eseményeit sajátos szempontok alapján sorolták fel sok humorral, vidámsággal.

Az ünnepség a végzősök léggömbjeinek röptetésével zárult.

(MOA)