Baló György műsorának volt a vendége Kulcsár Krisztián

Baló György műsorának volt a vendége Kulcsár Krisztián

2017. 09. 08.
Megosztás


A MOB feladatairól, az állami pénzek elosztási rendszeréről, a sportági szakszövetségekkel való kapcsolattartásról, olimpiarendezésről és a riói szereplésről is beszélt Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a Magyarul Balóval című müsorban az RTL Klub adásában.

Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok sportvezető kifejtette véleményét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előtt álló kihívásokkal kapcsolatban; beszélt a doppingellenes és a korrupció elleni küzdelemről és az Agenda 2020 reformprogram olimpiarendezéssel kapcsolatos, 2024-es és '28-as helyszínválasztásra vonatkozó realitásairól. „Sokat küzd a NOB azért, hogy a tiszta sport érvényesüljön” - mondta.

Kulcsár Krisztián elmondta, 2001 óta olimpiapárti, ezt „sose rejtette véka alá”, MOB-elnöki programjában is megfogalmazta. Egy magyarországi, budapesti olimpiarendezéssel kapcsolatban azonban azt hangsúlyozza, hogy annak „meg kell teremteni a feltételeit, és a pályázat mellé kell, hogy álljon a társadalom”.

A MOB első embere arra a kérdésre, hogy néhány év múlva mivel lenne elégedett, azt mondta, fontosnak tartja az iskolai tehetségkiválasztást, az élsportolók kettős karrierprogramját, az edzők további menedzselését, felkarolását, és továbbra is szívügye a nyári olimpia megrendezése, melyre 2032 előtt nem kerülhet sor, egy kedvező folyamat azonban elindulhat...

A teljes beszélgetést az alábbi képre kattintva tekintheti meg.

(MOB-RTL Klub)