Barcelona helyett Tatára mentek az öttusázók

Barcelona helyett Tatára mentek az öttusázók

2013. 01. 09.
Megosztás

Az ünnepek után nem sokat pihenhettek a legjobb hazai öttusázók, január 3-án már a tatai edzőtábor pástjain voltak.

„Az őszi idénykezdet után már jó néhány napot eltöltöttünk Tatán, emellett lovas- és vívóversenyeken, illetve a hagyományoknak megfelelően a vívók decemberi országos bajnokságán is elindultak versenyzőink. Az új esztendőt is Tatán kezdtük, a vívóválogatott tagjaival kétnapos közös edzőtáborozáson vettek részt legjobbjaink” - adott helyzetelemzést a hazai sportági szövetség honlapjának Pálvölgyi Miklós.

A szövetségi kapitány kitért arra, hogy Kovács Sarolta és Kasza Róbert térdsérülés, illetve operáció miatt az ősszel nem tudta a társakkal együtt elkezdeni a felkészülést, ám azóta felépültek, csatlakoztak a többiekhez, s most már ők is teljes értékű edzéseket végeznek.

A szakvezető a február elején esedékes budapesti idénynyitó fedett pályás versenyig terjedő időszakot érintve elmondta: ezúttal nem Barcelonában készülnek, mint ahogy azt éveken át tették, hanem itthon maradnak, január 14-étől két hetet töltenek a tatai edzőtáborban.

„Február első hétvégéjén rendezzük meg a fedett versenyt, majd öt fiú és három lány, Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter, Demeter Bence, Demeter Gergely, Gyenesei Leila, Kovács Sarolta és Földházi Zsófia kéthetes amerikai edzőtáborozásra utazik, melynek végén Palm Springsben Demeter Gergely kivételével valamennyien rajthoz állnak a Világkupa-sorozat első állomásán” - mondta Pálvölgyi Miklós.

(Forrás: MTI)