Bejutott a Final Fourba a Veszprém

Bejutott a Final Fourba a Veszprém

2014. 04. 27.
Megosztás

Fennállása során először jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe a Veszprém, miután a negyeddöntő szombati visszavágóján is legyőzte - 31-26-ra a Paris Saint-Germain csapatát.

A magyar együttes, amely egy hete 28-26-ra nyert Párizsban, ilyen kedvező helyzetből még sosem várhatta hazai pályán a Final Four előtti utolsó összecsapást.
Telt ház, fülsüketítő zaj fogadta a csapatokat, az arénában ötezren, a csarnokon kívül pedig sok százan - a jegy nélkül maradottak, óriáskivetítő előtt - szorítottak a magyar bajnoknak.

Parádés védekezéssel kezdett a Veszprém, az 5. percben 2-0 volt az állás, a túloldalon Melic büntetőt is rontott. Az első vendégtalálat a 6. perc végén esett (3-1). Abalo révén aztán egyenlő lett azután, hogy a kapufa kétszer sem segítette a veszprémieket. Hansent állították ki 5-4-nél, Sulic pedig továbbra is szállította a gólokat.

Hibák is akadtak mindkét oldalon, érezhető volt, hogy mindenkit nyomasztott a tét.
Melic a második hétméteresét puskázta el 7-5-nél, ám ezt követően Honrubia megugrásaival a 26. percben újból egyenlő lett (10-10) az állás. Időt kért a Veszprém, de nem sikerült megakadályozni az elsősorban védekezésben jelentősen feljavuló párizsiak fordítását (11-12). A szünet előtt még Nagy talált be.

A második játékrész elején is meglépett három találattal a Veszprém, főleg Sulic bizonyult könyörtelen befejezőnek. A 36. percben, 16-13-nál időt kért a franciák edzője, ez azonban nem eredményezett felzárkózást.

Volt egy szakasz, amikor sorra ítélték a kiállításokat a bírók, ebből a hazaiak jöttek ki jobban (44. perc: 23-17). A vendégektől gyakorlatilag csak Hansen volt veszélyes a kapura, így fokozatosan nőtt a különbség. A 49. percben már 28-20 állt az eredményjelzőn, és a hangzavarban szinte felrobbant a csarnok.

A hajrában becsúszott néhány könnyelmű megoldás, így tudta kozmetikázni az eredményt a világsztárokból álló, ám igazi csapattá még nem összegyúrt PSG. A vendégek irányítójának, az ex-veszprémi Császárnak ezúttal is csak epizódszerep jutott.

A legrangosabb sorozatban 2010 óta rendeznek Final Fourt, magyar csapat most először jutott be. A Veszprémet ezt megelőzően csak spanyol vagy német csapat ütötte el a négyes döntőtől.

Carlos Ortega, a veszprémiek vezetőedzője szerint a mérkőzés fontos szakaszaiban remekül védekezett csapata, és volt ereje a támadások sikeres befejezésére is.

"A minimális célt teljesítettük, ott vagyunk a Final Fourban, de nem szeretnénk itt megállni" - szögezte le.

"Abban a nagyszerű hangulatban, melyet szurkolóink teremtettek, nem születhetett más eredmény, csak az, hogy mi jutunk tovább - nyilatkozott Nagy László. - Sok balszerencsés év után végre összejött a Final Four. Bízunk benne, hogy oda is rengetegen kísérnek majd el bennünket."

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

MKB-MVM Veszprém - PSG (francia) 31-26 (12-12)
gól: Sulic 8, Ilic 8/1, Nagy 4, Iváncsik T. 3/1, Iváncsik G. 2, Ruesga 2, Chema 2, Vilovski 1, Ugalde 1, illetve Hansen 9/5, Honrubia 5, Narcisse 3, Vori 3, Kopljar 2, Abalo 2, García 1, Hallgrimsson 1

Barcelona (spanyol)–Rhein-Neckar Löwen (német) 31–24 (15–11)
Továbbjutott: a Barcelona, 62–62-vel, idegenben szerzett több góllal

Vardar Szkopje (macedón)–Flensburg (német) 27–25 (10–15)
Gólszerzők: Brumen 7, Dujshebaev 4, Csipurin, Dibirov, Pribak 3-3, Karacic, D. Markovics 2-2, F. Lazarov, Rakovic, Toszkics, ill. Eggert 7, Glandorf, Knudsen 4-4, Gottfridsson, Weinhold 3-3, Sven Hansen 2, Heinl, Mogensen
Továbbjutott: a Flensburg, 49–49-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal

vasárnap:
THW Kiel (német)-Metalurg Szkopje (macedón) 14.15 (31-21)

A párharcok győztesei jutnak be a május 31-én és június 1-jén sorra kerülő kölni négyes döntőbe. Az elődöntő sorsolását kedden tartják Bécsben.

(Forrás: MTI)