Bemutatkozott a Magyar AYOF Csapat

Bemutatkozott a Magyar AYOF Csapat

2013. 01. 08.
Megosztás

Az ifjú magyar olimpikonok – éremesélyekkel - hamarosan elutaznak a január 15-én kezdődő Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (AYOF), Sydneybe.

Az AYOF, valamint az EYOF az olimpiai mozgalom harmadik számú megmérettetése a felnőtt olimpia (nyári, téli) és az ifjúsági ötkarikás játékok (nyári, téli) után. Tulajdonképpen az AYOF a 2017-ben Győrben rendezendő EYOF (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) egyik „előfutárának” is tekinthető. Összesen 24 versenyző képviseli hazánkat a 30 fokos Sydneyben, négy sportágban.

A csapatbemutató sajtótájékoztatón részt vett Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, kétszeres olimpiai bajnok kardívó, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, 1988 olimpiai bajnok öttusázója valamint az AYOF csapatvezető, dr. Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója, korábbi atléta.

A magyar indulók:


Kajak-kenu:
Szilágyi Anett (K-2, 500 és 200 m, klub: Velencei Vízi Sportiskola), Bordács Blanka (K-2, 500 és 200 m, klub: Graboplast Győri Vízisport Egyesület), Czéllai-Vörös Zsófia (K-2, 500 és 200 m, klub: Graboplast Győri Vízi Sport Egyesület), Somogyi Szilvia (K-2, 500 és 200 m, klub: MTK), Takács Tamara (K-1, 500 és 200 m, klub: Graboplast Győri Vízisport Egyesület), Lucz Dóra (K-1, 500 és 200 m, klub: Dunakeszi Kajak Club), Tótka Sándor (K-1, 1000 és 200 m, klub: Körös Kajak Sport Egyesület), Janza Richárd (K-1, 1000 és 200 m, klub: Multi Kajak-kenu Klub), Noé Zsombor (K-2, 1000 és 200 m, klub: Váci Hajó), Vass Péter (K-2, 1000 és 200 m, klub: Dunafüredi Vizisport Klub), Khaut Kristóf (C-1, 1000 és 200 m, klub: Graboplast Győri Vízisport Egyesület), Bodonyi András (C-1, 1000 és 200 m, klub: Diósgyőri Kajak Sport Klub). Szövetségi kapitány: Hüttner Csaba, edző: Kovács Gábor.


Úszás
: Grátz Benjámin (200, 400 gyors, 200 hát, 200 vegyes, klub: Százhalombattai VUK SE), Holoda Péter (50, 100 gyors, klub: Hajdúszoboszlói Árpád SE), György Réka (50, 200 gyors, 400 vegyes, 100 pillangó, klub: Kőbánya SC), Joó Sára (200 gyors, 200 vegyes, 100 pillangó, 400 vegyes, klub: A Jövő SC Veolia), Kiss Nikoletta (200, 400, 800 gyors, klub : UTE), Sebestyén Dalma (100, 200 pillangó, 200 vegyes, 100 mell, klub: Hullám 91 UVE), Sibalin Flóra (400, 800 gyors, klub: Szegedi Úszó Egylet), Sztankovics Anna (100, 200 mell, klub: A Jövő SC Veolia). Csapatvezető: Güttler Károly, edző: Fehérvári Balázs.


Súlyemelés
: Szűcs Petra (69 kg, klub: Iregszemcsei SE), Simon Bence (85 kg, klub: Testvériség SE). Edző: Szűcs Endre.


Triatlon
: Fuchs Renáta és Pap Dávid (mindkettő Uniqa Team Újbuda SE). Edző: Zubornyákné Verrasztó Gabriella.

A versenyzők közül ketten – Joó Sára és Sztankovics Anna – részt vettek a nyári londoni olimpián, Sebestyén Dalma úszó a tavalyi trabzoni EYOF (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) versenyen aranyérmet nyert, csakúgy mint Kiss Nikoletta 800 gyorson, míg a kajakozó Tótka Sándor 2010-ben az első szingapúri ifjúsági olimpián az első helyen végzett.

A csapatbemutató sajtótájékoztatót megelőző csapatértekezleten elhangzott, hogy a Magyar AYOF Csapat január 13-án 14:30 perckor gyülekezik a Magyar Sport Háza előtt és busszal utazik Bécsbe. Az osztrák fővárosból repül a csapat az ausztrál kontinensre. „A plusz 10 óra időeltolódás miatt érdemes már itthon elkezdeni az átállást a bioritmus szempontjából.” – hívta fel a sportolók figyelmét Nagy Zsigmond. Az AYOF csapat tagjai egyetemi campusban, kollégiumokban laknak majd. A dr. Tóth Szabolcs által vezetett csapatorvosi tájékoztató után kiosztották az adidas által biztosított sportelszerelést (melegítő, póló, sapka, hátizsák, cipő), majd dr. Tiszeker Ágnes (Magyar Antidopping Csoport) doppingellenőrzést és drogtesztet rendelt el, ami minden sportoló számára kötelező volt. A csapatértekezlet keretein belül természetesen sor került az ünnepélyes fogadalomtételre.

Borkai Zsolt, a MOB elnöke 2012. március 22-én együttműködési megállapodást írt alá John Coates-szal, az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnökével, amelynek köszönhetően Magyarországot az ausztrál partner szervezet meghívta a nevezett eseményre. A Magyar Kajak-kenu Szövetség, a Magyar Triatlon Szövetség, a Magyar Súlyemelő Szövetség és a Magyar Úszó Szövetség fejezte ki részvételi szándékát az eseményen. A résztvevő szövetségek 24 versenyzőt indítanak a 14-18 éves korosztály számára megrendezendő viadalon.

A VI. Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Fesztivált 2013. január 15-20. között rendezik meg. Az Ausztrál Olimpiai Bizottság szervezi a versenyt minden negyedik évben, a nyári olimpiai játékokat követően, hagyományosan a 2000-es ötkarikás játékok színhelyén, Sydney városában, kizárólag olimpiai sportágakban. 2001-től az ausztrál olimpiai mozgalom eseménye az Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (AYOF), amely a Sydney 2000-es olimpia örökségének egy része.

Az AYOF (Australian Youth Olympic Festival) a jövő olimpikonjainak kínál kiváló versenyzési lehetőséget, biztosítva az olimpiai falut és azokat az ünnepségeket (nyitó-, záró-, éremátadó ünnepségek), amelyek hasonlóan magas színvonalúak mint a felnőtt olimpiai játékokon. Az olimpiai eszme hirdetésének egyik legfontosabb célcsoportja az ifjúsági 14-18 éves korosztály. Az Ausztrál Antidopping Szövetség „Live Clean Play Clean” címmel előadásokat szervez sportolóknak a tiltott teljesítményfokozók használatának fizikai, szellemi, etikai és szociális hatásairól.

Összesen 30 nemzet indul az AYOF versenyén, többek között Kína, Japán és az Egyesült Államok legjobbjai. Magyarország mellett Európából Nagy-Britannia, Olaszország, Hollandia és Belgium kapott indulási jogot.

A versenyek zömét azokban a létesítményekben bonyolítják le az Olimpiai Parkban, amelyekben 2000-ben felnőtt ötkarikás viadalokat rendeztek.

A fogadalomtétel szövege:

Én, ……………………………………………

a Magyar Ifjúsági Olimpiai Csapat tagja fogadom,

hogy becsületesen, töretlen akarattal,

legjobb tudásom szerint,

a Fair Play szellemében készülök

az Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra.

Fogadom,

hogy a felkészülés és a versenyek alatt

magatartásomat és minden tettemet a

hazám iránti szeretet és hűség hatja át.

Ígérem,

igaz képviselője leszek

a nemzetek közötti barátság nemes eszméjének,

és mindent megteszek,

hogy a világ egyik legnagyobb ifjúsági seregszemléjén

eredményesen képviseljem hazámat, Magyarországot.