Bemutatták a győri EYOF kajak-kenu-versenyeinek is otthont adó pálya terveit

Bemutatták a győri EYOF kajak-kenu-versenyeinek is otthont adó pálya terveit

2015. 03. 27.
Megosztás

Borkai Zsolt MOB-elnök, Győr polgármestere és Bolla Péter polgármesteri biztos bemutatta a tervek szerint a riói olimpia évében elkészülő győri kajak-kenu-pálya terveit. A püspökerdei létesítmény - mint azt a város honlapja írja - új távlatokat nyithat a győri kajak-kenu-sport számára.

Magyar sportdiplomáciai siker, hogy a 2017-es, győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) alkalmával szerepel először a fesztivál programjában a kajak-kenu. Az európai multisporteseményen így 10 sportág legjobb európai fiataljai tudnak majd megmérkőzni.

Borkai Zsolt a tervek ismertetésekor arról beszélt, több helyszínt is megvizsgáltak, és mostanra találták meg a legideálisabbat. A pálya a püspökerdei holtág mellett kaphat helyet, amelynek számos előnye van a korábban felmerült helyszínnel, a Rábca meghosszabbításával szemben. Egyrészt sokkal kisebb mederkotrás szükséges, ráadásul a kitermelt földet sem kell elszállítani, hiszen az új pálya és a holtág által határolt, létrejövő szigeten ennek a földnek a segítségével terveznek egy rekreációs parkot is létrehozni. A püspökerdei helyszínen komolyabb infrastrukturális fejlesztés sem kell, a céltornyon kívül semmilyen egyéb épület felépítése nem szükséges. A versenyek idejére mobil létesítményeket telepítenének. A nemzetközi pálya, amely akár nagy nemzetközi versenyek helyszíne is lehet, megvalósításának költsége körülbelül 1,4 milliárd forint, amely jóval kevesebb, mint a korábban vizsgált helyszín esetében. A beruházást az önkormányzat és a kajak-kenu szövetség finanszírozza.

Bolla Péter polgármesteri biztos hozzáfűzte, az új pálya 1300 méteres lesz, így 200, 500 és 1000 méteres versenyeket is lehet majd rajta rendezni. A holtág felvezetőként szolgál majd a versenyzőknek a pályához, ezért a két ág a rajtnál, a célnál és az ötszáz méteres szakasznál is össze lesz kötve. A győriek szabadidős tevékenységét is szolgálná a terület, hiszen a pálya és a holtág révén egy körbecsónakázható sziget is létrejönne, ahol a kitermelt föld segítségével jöhetne létre a rekreációs park akár szánkópályával, akár más sportolási és szabadidős lehetőségekkel. A pályát 2016. nyár végére, ősz elejére tervezik befejezni, de a határidőt úgy határozták meg, hogy abba az időjárás, vagy más tényezők miatti esetleges csúszás is beleférjen a 2017 nyarán rendezendő ifjúsági olimpiai fesztiválig.

A pálya tervét ide kattintva tekintheti meg.

(gyor.hu-gyorplusz.hu-MOB)