Bemutatták a riói versenyprogramot

Bemutatták a riói versenyprogramot

2015. 03. 26.
Megosztás

A 2016-os riói olimpia szervezőbizottsága nyilvánosságra hozta a részletes versenyprogramot napi bontás szerint.

„Olyan programot igyekeztünk összeállítani, amely a játékok kezdetétől az esemény végéig folyamatosan széles sportválasztékot és érmes számokat kínál a nagyközönségnek” – mondta Agberto Guimaraes, a szervezőbizottság sportigazgatója.

A jövő évi ötkarikás játékokat hivatalosan 2016. augusztus 5-én nyitják meg a legendás Maracana

Stadionban, habár a labdarúgótorna már két nappal azelőtt megkezdődik. A hivatalos nyitónapon, augusztus 6-án már húsz sportágban rendeznek viadalokat.

A hagyományoknak megfelelően a medencés úszóversenyek ezúttal is az első héten (augusztus 6-13.) zajlanak, míg az atlétika számait augusztus 12. és 21. között rendezik. A hosszútávúszás 15-én ás 16-án lesz, a magyar vívóknak pedig augusztus 6-14-ig lehet szurkolni. Vízilabdában az első versenynapon, augusztus 6-án kezdőnek meg a meccsek, a férfiak döntője 20-án lesz. Ahogy az már megszokott, kajak-kenusainkért a játékok második felében, augusztus 15. és 20. között szoríthatunk.

A teljes, kezdési időpontokat is tartalmazó programot jövő hét végére ígéri a szervezőbizottság, hiszen ekkor indul Brazíliában a jegyértékesítés, valamint a külföldi viszonteladók névsora is nyilvánosságra kerül.

(MOB)