Bemutatták az Olimpiai Falut

Bemutatták az Olimpiai Falut

2016. 06. 28.
Megosztás

Az Olimpia Napjára emlékezve csütörtökön bemutatták az Olimpiai Falut Rióban. Július 24-én az első olimpikonok és csapataik beköltöznek a faluba, ami az otthonukként fog szolgálni a játékok ideje alatt.

Az Olimpiai és Paralimpiai Falu 31 lakóépületből áll, valamelyik 17 emelet magas. Összesen 3604 lakás van a faluban, ami az Olimpia idején több mint 17 000, a Paralimpia idején pedig 6000 sportolónak és csapataiknak ad majd otthont. A kivitelezés 232 milliárd forintnak megfelelő összegbe került, a költségeket a Caixa Ecomomica Federal állami pénzintézet állta.

„Ez az egyik legszebb olimpiai falu, amit valaha láttam – lelkendezett Thomas Bach, a NOB elnöke. – A falu a játékok központja. Innen árad a játékok üzenete a cariocák, a brazilok és az egész világ felé. A sportolók életük egyik legnehezebb versenyére készülnek, de közben itt fognak lakni együtt, békében, s a béke és tisztelet üzenetét közvetítik majd a világ felé”.

A falu épületei akadálymentesek, napelemekkel felszereltek és a kivitelezésnél arra is ügyeltek, hogy az elfogyasztott vizet újrahasznosítsák – közölte a brazil sportminisztérium. Az utolsó simításokat jövő hétre tervezik, egy gyakorlatot vezényelnek az önkéntesekkel, akik a játékok alatt a faluban fognak dolgozni. „Egy jól felkészített csapat nélkülözhetetlen a falu sikeréhez” – mondta a falu igazgatója, Mario Cilenti.

Az Olimpiai Falu „polgármestere” Janeth Arcain, korábbi kiváló brazil kosárlabdázó lesz.

(MOB, fotó: rio2016.com)