Benyó Miklós váltja Gyulay Zsoltot

Benyó Miklós váltja Gyulay Zsoltot

2014. 02. 22.
Megosztás

Benyó Miklóst választották meg elnöknek a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség rendkívüli, tisztújító közgyűlésén.

Mivel egyedüli jelölt volna a posztra, nyílt voksolással döntött a tagság. Az új elnök a lehetséges 79-ből 54 támogató szavazatot kapott. Benyó Miklós a januárban lemondott Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójának helyét foglalja el a szervezet élén, megbízatása az év végéig szól. Benyón kívül még Ács László és Gyulay Zsolt is kapott jelölést az elnöki posztra, ám ők még a közgyűlés előtt jelezték, hogy nem vállalják a jelöltséget.
Az 53 éves új elnök üzletember, aki saját bevallása szerint három évtizede tevékenykedik az autósportban, a tereprali szakágban háromszor nyert magyar bajnokságot. Sportvezetői múlttal is rendelkezik, hiszen korábban a Magyar Honvédség tereprali csapatának a sportigazgatója volt, és két évig a Magyar Jetski Szövetség alelnökeként is dolgozott.

Benyó Miklós bemutatkozó beszédében azt hangsúlyozta, olyan elnök akar lenni, akit mindig el lehet érni a versenyeken és telefonon.

"Egyenes elnök leszek, aki mindig az igazat mondja, és azt szeretném elérni, hogy a szövetségnek versenyzőbarát titkársága legyen" - fogalmazott az MNASZ első embere, aki a legfontosabb megoldandó feladatok között a hazai bajnokságok minél előbbi beindítását, a rali és a tereprali szakágban történő rendrakást, valamint a fiatalok minél dinamikusabb integrálását nevezte meg. "Teljes megújulás előtt állunk, örülök, hogy részese lehetek a folyamatnak. A korábbi szerződések alapján idén nagy nemzetközi versenyek előtt állunk, bízom benne, hogy az új elnökséggel egy nagyon eredményes tíz hónapot fogunk együtt tölteni" - tette hozzá.

Az elnökségben egyedül Móczár Péter általános alelnök maradt a helyén, aki bevezetőjében arról tájékoztatta a tagságot, hogy a szövetségnek 55 millió forint megtakarítása van. Megfogalmazása szerint ez az összeg garanciát jelent a folyamatos működéshez. Az új vezetőségbe még Ács László, Endrei Katalin, Fűzy András, Kovács József, valamint Oláh Gyárfás került be.

Az alapszabály-módosítással létrehozott új testület, a sporttanács élére Szabó Lászlót, tagoknak pedig Cselényi Balázst és Nattán Györgyöt választotta meg a közgyűlés.
Ferjáncz Attila, az MNASZ tiszteletbeli elnöke betegsége miatt nem tudott jelen lenni a közgyűlésen.

(Forrás: MTI)