Berecz Zsombor két futam után második a finn osztály világbajnokságán

Berecz Zsombor két futam után második a finn osztály világbajnokságán

2017. 09. 05.
Megosztás

Remek szél, napsütés, nagyszerű rendezés tette tökéletessé az első versenynapot az olimpiai Finn osztály világbajnokságán Balatonföldváron. Berecz Zsombor (10 rajtszámú hajó) is kitünően vitorlázott az első két futam után a 2. helyen áll az összetett versenyben a 124 hajó küzdelmében.

A megrendezett két futamon kiváló nyugati szél fújt Balatonföldvár előtt, és a verseny rendezősége, a Spartacus VE önkéntesei, Fluck Bence és Majthényi Szabolcs irányításával nagyszerű futamokat rendezhetett.

Az első futamon szoros küzdelemben, de végig a brit Ed Wright dominált, miközben a helyezésekért Berecz Zsombor, a londoni olimpián bronzérmes francia Jonathan Lobert, a horvát Nenad Bugarin és a finn Tapio Nirkko küzdött, miközben az ő tarkójukba is lihegtek a többiek.

A második futamban Berecz Zsombor a 30. hely környékén kerülte az első bóját, messze lemaradva az éllovasoktól. A magyarok között sem ő vezetett, a legjobban ekkor szöuli olimpikonunk Székely Antal állt. Zsombor feljött néhány helyet a hátszeles szakaszon is, de az igazi felzárkozást a második krajc hozta a számára. Bő húsz helyet javított ezen az egy szakaszon és 7. helyen kezdte a hátszelezést. Négyen küzdöttek szinte egyvonalban féltávnál, de ebből a harcból is ő került ki győztesen és így még előrébb lépve, 6. helyen futhatott be a célba.

A győzelmet a spliti Nenad Bugarin szerezte meg és ezzel vezeti is az összetett listát. Magyar vonatkozása az ő sikerének is van, hiszen PATA karbonárbóccal versenyez. Harmadik helyen a lengyel Piotr Kula áll, aki mindkét futamban 7. helyen végzett.


A képre kattintva Berecz Zsombor elmondja az első két futamon miként vitorlázott.

Az első futamot nyerő, 2014-ből már világbajnoki címmel is bíró brit Ed Wright 58. helyen ért célba a másodikon menetben. Az első két futam után mindössze hárman vannak olyanok, akiknek sikerült mindkétszer az első tízben végezni. És ez nem a Balaton trükkje, hanem teljesen megszokott Finnben, ahol rendkívül erős a mezőny, és száz feletti részvevő esetén sem szokták csoportokra bontani a mezőnyt, hanem mindenki, minden futamban együtt rajtol.

Kedden újabb két futammal folytatódik a világbajnokság.

Összefoglaló az első napról:


Az állás két futam alapján.

(MOB, fotók: Cserta Gábor)