Berki Krisztián Eb-ezüstérmes lólengésben

Berki Krisztián Eb-ezüstérmes lólengésben

2014. 05. 26.
Megosztás

Az olimpiai bajnok Berki Krisztián, akárcsak tavaly Moszkvában, ezüstérmet szerzett a lólengés döntőjében a férfi tornászok szófiai Európa-bajnokságán.


Az Újpest 29 esztendős, hatszoros Eb- és kétszeres vb-győztes tornásza teljesen nyugodtan várta a finálét, melegítése jól sikerült. Kovács István szövetségi kapitány szerint a világbajnok még soha nem volt ilyen felszabadult világversenyen, mint itt Szófiában. Az olimpiai bajnokot ötödikként szólították, 7.0-ás kiindulójú gyakorlatát mutatta be, de a bírók az egyik elemet nem fogadták el úgy, ahogy a vezetőedző tervezte, így csak 6.9 lett a kinduló. A gyakorlat eleje tökéletes volt, az orsó az előzetes terveknek megfelelően most kimaradt, így az olló-ollót először mutatta be világversenyen Berki. Gyakorlatára 15.633 pontot kapott.

Hatodikként lépett a szerhez az angolok olimpiai bronzérmese Max Whitlock, aki első helyen jutott be a döntőbe. Kiinduló pontja most 7.3 volt, gyakorlatára pedig 16.166 pontot gyűjtött be, és így aranyérmes lett. Az olimpiai bajnok ezzel második Eb-ezüstjét nyerte, tavaly Moszkvában is második lett a kontinesviadalon, akkor is egy angol győzte le, Daniel Keatings, ott Whitlock harmadik lett.

Berki Krisztián:
Örülök, hogy éremmel megyek haza, persze jobb lett volna az arannyal hazatérni, de az az igazság, hogy Whitlock finálés 7.3-as kiindulójával nem tudom felvenni a versenyt. Mindenképpen új elemet kell beépíteni a gyakiba, hogy az én kiindulóm is magasabb legyen. Örülök, hogy végigcsináltam a gyakit, volt benne egy kisebb hiba, az egyik elemet rosszul indítottam el, és utána korrigálni kellett, de igazából ez nem volt olyan nagy dolog, a gyaki összességében jól sikerült. Látom, hogy hova kell fejlődni, nekünk is tovább kell lépni, hogy magasabb legyen a kiindulóm.

Kovács István, szövetségi kapitány:
Nagyon jól kezdte Krisztián gyakorlatot, de annyira koncentrált az olló-ollóra, amelyet most csinált világversenyen először, hogy utána már nem volt olyan szép a gyakorlat. Ráadásul az egyik elemet nem fogadták el a bírók, így most 6.9 lett a kiinduló. Whitlock nem mutatott be szép gyakorlatot, de az anyagerőssége jobb volt, ezzel nyert. Nem vagyunk elkeseredve, itt tartunk, tudjuk azt, hogy nekünk is tovább kell fejleszteni az anyagerőt, 7.2-7.3-ra kell felhúzni a kiindulót. Már elkezdtünk tanulni egy új elemet, a cél, hogy a 2015-ös olimpiai kvalifikációs világbajnokságig beéépítsük a gyakorlatba.

Altorjai Sándor, csapatvezető:
Örülünk az ezüstéremnek, hiszen Krisztián újabb világversenyen nyert érmet. Azt tudtuk, hogy Whitlock gyakorlata 4 tizeddel magasabb, és azzal is tisztában voltunk, ha Krisztián teljesen hibátlanul és elegánsan mutatja be, akkor is határeset lesz az arany, hiszen a négy tized, az négy tized. Hangsúlyozom, örülünk az ezüstnek is, a cél mindenképpen az olimpia.

Eredmények:

lólengés, Európa-bajnok: Max Whitlock (Nagy-Britannia) 16,166 pont, 2. Berki Krisztián 15,633, 3. Saso Bertoncelj (Szlovénia) 15,466
ugrás, Európa-bajnok: Gyenyisz Abljaszin (Oroszország) 15,150 pont, 2. Igor Radivilov (Ukrajna) 15,050, 3. Oleg Vernyiajev (Ukrajna) 14,916
talaj, Európa-bajnok: Gyenyisz Abljaszin 15,700 pont, 2. Eleftheriosz Koszmidisz (Görögország) 15,533, 3. Daniel Purvis (Nagy-Britannia) és Alexander Schatilow (Izrael) 15,400-15,400
gyűrű, Európa-bajnok: Gyenyisz Abljaszin és Alekszandr Balangyin (Oroszország) 15,800-15,800 pont, 3. Samir Ait-Said (Franciaország) 15,766,
korlát, Európa-bajnok: Oleg Vernyiajev 15,966 pont, 2. David Beljavszkij (Oroszország) 15,566, 3. Epke Zonderland (Hollandia) 15,533
nyújtó, Európa-bajnok: Epke Zonderland 15,866 pont, 2. Sam Oldham (Nagy-Britannia) 14,866, 3. Kristian Thomas (Nagy-Britannia) 14,808

(Forrás: torna szövetség, fotó: MTI/EPA)