Berki Krisztián Kecskemét vendége volt

Berki Krisztián Kecskemét vendége volt

2012. 10. 05.
Megosztás

Csütörtökön óriási érdeklődés (több mint 300 fő) mellett nagy sikerű közönségtalálkozóra került sor „a lólengés királyával” Berki Krisztián olimpiai bajnokkal.

"Kifejezetten példaképeim nem voltak, bár természetesen Magyar Zoltán és Borkai Zsolt sportpályafutása hatott rám. Én azonban a magam útját akartam járni, Berki Krisztián akartam lenni..." - mondta a lólengés londoni olimpiai bajnoka, Berki Krisztián Kecskeméten, a Katona József Könyvtárban. Az Országos Könyvtári Napok keretében meghívott sportolót mintegy 300 rajongója várta, és felállva, vastapssal fogadták London hősét.

Berki Krisztián a rendezvényen egyebek között elárulta, hogy négy és fél éves korában, amikor meglehetősen hiperaktív gyerek volt, a szomszédban lakó tornászedző figyelt fel rá. A csoportban 32-en kezdtek, de végül csak egyedül ő maradt tornász. Minden szert kipróbált, és 9 évesen volt az első komoly versenye. Majd 2002-ben egy saroksérülése miatt a lólengést választotta. Innentől kezdődött a sikerszéria.

Természetesen a londoni csodálatos gyakorlat is szóba került, amit bejátszásról ismét megnézhettek a könyvtárban lévők. Ezzel kapcsolatban nagy derültséget keltett, amikor a 178 centiméter magas Krisztián elmondta, hogy hasonló alkalmakkor el szokták neki mondani: a tévében magasabbnak tűnik. Majd mosolyogva hozzátette:

- Azt is szokták mondani, hogy a képernyőn izmosabb is vagyok...

A találkozó dedikálással ért véget a kecskeméti könyvtárban.

(Forrás: kecskemeti-hirhatar.hu)