Berki remekelt

Berki Krisztián új gyakorlattal az OB-n

2013. 08. 23.
Megosztás

A hétvégén rendezik a tornászok országos egyéni bajnokságát, ahol az olimpiai bajnok Berki Krisztián már új összetételű gyakorlatával mutatkozik be.

A Tornacsarnokban pénteken 16 órától az egyéni összetett versenyre kerül sor, amely egyben selejtező is a szombaton 15 órakor és a vasárnap 10.30 órakor kezdődő szerenkénti döntőkre.

Kovács István, férfi vezetőedző tájékoztatása szerint a csapat jó formában van, a vívó világbajnokság alatt két hétig Tatán edzőtáborozott.
Az olimpiai bajnok Berki Krisztián már új összetételű gyakorlatával lép a szerhez, amelyben más összetételben szerepelnek az elemek, és egy tizeddel anyagerősebb is, mint az olimpiai aranyat hozó gyakorlat, így kiindulópontja 7.0.
Az előzetes tervek szerint Berki a selejtezőben 6.7-es, míg a szombati fináléban a 7.0-ás kiinduló pontú gyakorlatot adja elő. A lólengés másik olimpikonja, Hidvégi Vid az elmúlt időszakban már 6 szeren készült, indul is mindenhol az OB-n.
A vezetőedző szerint lovon is jól halad, jóllehet egy kisebb sérülés – a terhelés hatására kicsit bevizesedett keze – megnehezítette a felkészülést.
A harmadik magyar lólengésspecialista, Kállai Zoltán is jó anyagerősségű gyakorlatot mutat be, és a többi szeren is bemutatkozik.
Szintén jól sikerült Tálas Bence felkészülése, aki valamennyi szeren jól haladt. A férfiak számára az országos bajnokság külön téttel bír, a pénteki nap ugyanis egyben az első válogató a szeptember végén kezdődőd antwerpeni világbajnokságra. Öt férfi tornász utazik a vb-re, 2 főt a kapitány jelöl, míg 3 fő az egyéni összetettben és a szerenként elért eredmények helyezési pontjai alapján kerülhet be a vb-csapatba. A második válogatóra szeptember 4-én 16 órakor a Tornacsarnokban kerül sor.

A nőknél a viadal nem bír dupla téttel, náluk a két hét múlva rendezendő szombathelyi GP válogat a világbajnokságra. Draskóczi Imre vezetőedző tájékoztatása szerint Makra Noémi mind a négy szeren indul a hétvégén, míg az olimpikon Böczögő Dorina vírusos megbetegedéssel küzd, így nem lép a szerekhez az OB-n.

Szombaton a nőknél az ugrás és a felemáskorlát, a férfiaknál a talaj, a lólengés és a gyűrű fináléját rendezik, továbbá az OB-n ünnepélyes keretek között a Magyar Torna Szövetség szerződést hosszabbít a Hummellel. Vasárnap a férfiak ugrásban, korláton és nyújtón, míg a nők gerendán és talajon versenyeznek.

Kovács István, férfi vezetőedző:
A csapat felkészülése eddig jól sikerült, kíváncsian várom, ki, mit mutat az Ob-n. Berki Krisztián magas kiinduló pontú, új összetételű gyakorlatát szombaton biztosan bemutatja, én úgy gondolom, ez szebb, mint az olimpiai aranyat érő gyakorlat.

Draskóczi Imre, női vezetőedző:
Számunkra az országos bajnokság egy felmérési állomás. Makra Noémi nagyon jó formában van, ő egyébként egyéni edzőtáborból érkezik a viadalra Tatáról. Sajnálom, hogy Böczögő Dorina belázasodott, de a GP-n már ő is ott lesz. A női válogatottal szeptemberben megyünk majd közös edzőtáborba.

(Forrás: torna szövetség)