Bernek Péter: A túlzott akarásnak lett nyögés a vége

Bernek Péter: A túlzott akarásnak lett nyögés a vége

2016. 09. 25.
Megosztás


Elvárható önkritikával kettest ad olimpiai teljesítményére Bernek Péter, aki rövid pályás világbajnoki címvédőként és Európa-bajnoki bronzérmesként érkezett Rióba, ott viszont messze elmaradt a várakozástól. Reményei szerint az évvégi bizonyítványába sokkal jobb jegy kerül, főképpen akkor, ha 2014-es dohai bravúrját megismételve decemberben a windsori kismedencés VB-n másodszor is sikerül megnyernie a 400 méteres gyorsúszást.

Túlzott akarás

A májusi kontinensbajnokságon, anélkül, hogy a formáját kihegyezte volna, 3:46.81 perccel lett harmadik a 400-on, legjobbjától fél másodperccel elmaradva. Az olimpián csak egyszer rugaszkodhatott neki a távnak, mert 3:48.58-cal, a 21. idővel halvány esélyese sem volt a döntőbe jutásra.

„Nagyon sajnáltam Nagy Pétert, az edzőmet, mert velem együtt ő is egészen másra számított. Rendben volt a felkészülésem, odafigyeltem a táplálkozásomra, de még a terhelés és a pihenés arányát is helyesen alakítottuk ki. Próbálunk utána járni a kudarc okának, ebben a mentáltrénerem is segíteni fog, de egy dolgot már most ki tudok jelenteni. Érzésem szerint a túlzott akarásnak lett nyögés a vége, ha lazább vagyok, most nem kellene keseregnem” – nyilatkozta Bernek Péter a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

Mentségére szólhat, hogy nem ő volt az egyedüli, aki csalódást okozott, még sem keresi a mentegetőzés kiskapuját. Próbál egyre inkább csak előre tekinteni, és úgy felkészülni az év hátralévő versenyeire, hogy sokkal jobbra forduljon a versenyzői mérlege. Azt a gondolatot viszont nem tudja elhessegetni magától, hogy olimpián legközelebb csak négy év múlva, Tokióban versenyezhet.

Először vietnami edzőtáborban

Kevesen tudják, illetve csak az úszás bennfentesei, hogy a BVSC edzéseit vietnami versenyzők is látogatják, akik közül az egyik olyan jó, hogy az áprilisi nyílt országos bajnokságon a 100 pillangón Cseh László és szorosan Kenderesi Tamás mögött a harmadik helyen végzett. Ezzel a kapcsolattal is magyarázható, hogy októberben a délkelet-ázsiai országban edzhet Bernek Péter, aki ezt követően – többedmagával együtt– a hongkongi Világ Kupán áll rajthoz.

Szeptember 5-én állt újra edzésbe, szabadsága alatt rövid látogatást tett az erdélyi rokonainál, aztán ügyes-bajos dolgainak intézésével teltek a napjai. Bármerre is járt, bármit is csinált, egyre csak az járt a fejében, hogy miért nem sikerült azt az akadályt vennie Rióban, amelyhez kellő erőt és motivációt érzett magában.

Kárpótlás Budapesten

„Sokkal boldogabban fogok nyilatkozni, ha decemberben, Windsorban sikerül megvédenem a világbajnoki címemet – folytatta Péter. – Még nagyobb kihívást jelent a számomra a jövő évi világbajnokság, ahol hazai pályán szerepelhetünk. Egészen biztos vagyok abban, hogy nagyon sokat számít majd a szurkolók bíztatása. Lehet, hogy a szoros időrend miatt be kell áldoznunk a 200 gyorsot, bejöhet viszont a helyére egy vagy két olyan szám, ami késztetést és új lehetőséget jelenthet a számomra” – hangsúlyozta Bernek Péter, aki most még nem árulta el azt, hogy a versenyprogramja vajon miként változhat jövőre.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: MTI/Kovács Tamás)