Bernek Péter igen jó hatással van Kapás Boglárkára

Bernek Péter mosolyogva menne doppingvizsgálatra Rióban

2016. 03. 16.
Megosztás

Bernek Péter kitörő lelkesedéssel vetné alá magát a doppingellenőrzés procedúrájának, ha a mintaadásra a riói 400 méteres gyorsúszó döntő után szólítanák fel. Ideális esetben azért, mert ez előírásszerűen mindig az érmesek kötelessége, kevésbé hangzatos forgatókönyv szerint pedig azért, mert a tesztelésen a dobogósokon kívül még egy kisorsolt döntősnek is részt kell vennie…

Ezekre az eshetőségekre célozva nyilatkozott az itthoni ünnepnapon, a floridai edzőtáborban viszont kemény edzésekkel eltöltött ottani hétköznapon a BVSC leendő olimpikonja a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

Tudják, hogy mi mért nem működött

„Egy nagy álom megvalósulásának pillanata lenne, ha az olimpiai döntő után érmesként léphetnék be a vizsgálati helyiségbe, de sokkal mérsékeltebb lenne a boldogságom, ha ezt „sima” pontszerzőként kellene megtennem. A dobogós helyezéssel kapcsolatos elhatározásom szinte azonnal a 2014-es dohai rövid pályás világbajnokság után született meg bennem. És az óta egyre csak érik és erősödik. Pályafutásom eddigi csúcspontja után a 2015-ös kazanyi világbajnokságon és a tavaly év végi netanyai Európa-bajnokságon sem úgy szerepeltem, ahogy szerettem volna, de Nagy Péterrel, az edzőmmel sikerült megtalálnunk az okát annak, hogy mi miért nem működött. Ez még mindig jobb annál, mint ha utólag tanácstalanul néztünk volna egymásra. Egészen biztos vagyok abban, hogy ugyanazt a hibát még egyszer nem fogjuk elkövetni, a szükséges korrekciós lépéseket ugyanis még időben megtettük” – hangsúlyozta Bernek Péter.

Kiiktatva a vasárnapi pihenő

Nem titkolt újításaik közé tartozik az, hogy a BVSC úszószakosztályának – Kapás Boglárka távozása óta - első számú versenyzője újabban a pihenőnapjáról lemondva vasárnap is edzésre jelentkezik. Ennek okára is rávilágított.

„A hétvégi lustálkodás és leeresztés után – akárcsak egy irodába visszatérő hivatalnok – hétfőnként mindig olyan érzés töltött el, mintha mindent elölről kellene kezdenem. Nehéz volt felvenni a szükséges ritmust, és úgy odatenni magamat, hogy a zsibbadtságot gyorsan sikerüljön kiűzni magamból. Egyelőre nem tiltakozik a szervezetem a „túlórázás” miatt, sőt, egyre inkább úgy érzem, hogy a „gépezetem” akkor működik igazán olajozottan, ha azt hétfőn nem kell újra indítanom. Amióta rátettem egy lapáttal, lélekben is jobban is érzem magamat, talán azért is, mert tudom, hogy ennél többet már nem lehet vállalni” – folytatta a világbajnok, aki kedden a zuglói versenyzőtársaival együtt a tengerentúlon is megemlékezett a nemzeti ünnepünkről.

Villámlátogatás Londonban

A floridai edzőtáborozás után mostanában gyakran használt definíció szerint munkából fog nekigyürkőzni a győri országos bajnokságnak, amelyet követően egy még komolyabb megmérettetés következik, de az sem az edzésmunka tempójának tartósabb lefékezésével. Londonban, a májusi Európa-bajnokság városában csak annyit szeretne időzni, amennyire feltétlenül szüksége lesz.

„Előre is elnézést kérek a fiúktól, ha a tengerentúlról hazaérkezve Győrben a váltóversenyek napján nem azt a Bernek Pétert fogják látni, akit megszoktak, mert már most tudom, hogy akkor még igencsak messze leszek a csúcsra járatás állapotától. Ami a londoni kontinensbajnokságot illeti, amint túl leszek a 200, a 400 és az 1500 méteren, és ez összesen négy vagy öt napig fog tartani, azonnal csomagolok, és az első járattal igyekszem hazafelé Budapestre. Azért, hogy csak néhány edzésnap maradjon ki az olimpiai felkészülésemből. A nagy sietség közben egy „lélekmelegítő” jó helyezés persze biztos, hogy feldobna. Attól jobban érezném magamat a Rio felé vezető út utolsó 11 hetes etapjának kritikus időszakában” – hangsúlyozta Bernek Péter, aki az említetteken kívül valószínűleg csak a miskolci 5 kilométeres távúszó bajnokságon, valamint a hagyományos monacói formába hozó nemzetközi versenyen áll majd rajthoz az augusztusi ötkarikás erőpróbát megelőzően.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: Kovács Anikó)