Biatlon: Gombos Károly már teljes gőzzel a téli olimpiára készül

Biatlon: Gombos Károly már teljes gőzzel a téli olimpiára készül

2013. 05. 02.
Megosztás

Gombos Károly egy fontos szezont zárt március végén, májusban pedig már indul a következő. Az idény nehezített körülményekkel indult biatlonosunk számára, aki arra vállalkozott, hogy összefoglalja és értékelje teljesítményét.

„ Az alapozásom nem volt kimondottan zavartalan. 5 hetet dolgoztam Franciaországban,
egy borászatban pihenőnap nélkül, napi átlag 14 órát szeptember és októberben. Ezt követően óvatosan vágtam neki a szezonnak. 10-15 havas nappal a lábamban (a versenyek előtti időszakban 30 nap kellene, minimum).

-Az első versenyen, amely egy IBU Kupa volt, nem indulhatott el anyagi okokból, ezért az östersundi Világkupa 20km-es számában tette próbára felkészültségét.

„Ez nem kimondottan könnyű pálya, és nem is könnyű kezdés. Edző, vagy kísérő nélkül indultunk ezen a VK-n. Ahhoz képest nem is ment olyan nagyon rosszul.
A következő verseny Hochfilzenben, Ausztriában volt. Itt sem mentem valami fényesen, de a forma mindig később érkezik.
Pokljukán már jobban sikerült versenyeznem, ebben Bereczki Briginek is nagy szerepe volt, aki eljött erre a VK-ra segíteni nekünk.
Tulajdonképpen a jelenlegi világkupás szinten már nincsenek hobbisportolók. Mindenki profi körülmények között készül. Egy ilyen mezőnyben egy-két helyezéssel feljebb lépni is óriási erőfeszítésbe kerül.”

-Januárban világkupás szint híján IBU kupákon indult Szőcs Emőkével.

„Erre a túrára is Bereczki Brigi kísért el minket, és rengeteg segített az út, vízumok szervezésében, meg a versenyek előtt, sőt közben is.
Oteepaban, Észtországban ismét „túléltem” egy 20km-es versenyt, a 10km-es sprinten pedig jó lövészettel és jó futással sikerült Világkupás szintet futnom. Ennek nagyon örültem, hiszen így lehetőség nyílt indulnom a Sochi előolimpián. Oteepa után jött Ostrov és egy horror utazás. A bürokráciai útvesztők miatt 14 óra alatt sikerült megtennünk alig 300km-t. Az ostrovi sprinten jól futottam, de a lövészetem
nem lett túl jó.

- Karesz ezt követően Seiser Alm-ra, egy éjszakai, klasszikus stílusú sífutó maratonra utazott ki.

„Két évvel ezelőtt már indultam ezen a versenyen, de akkor a hosszabb távon. Idén a 20km-t vállaltam csak be a Biatlon VB közelsége miatt. Ez a verseny teliholdkor zajlik, a rajt este 8-kor van vakító holdfényben, Seiser Alm 2000méter magas platóján. A célom az volt, hogy az első 6 helyen végezzek. A símet 3 nappal a verseny előtt vaxoltam, és nem kentem tapadó viaszt, úgy gondoltam csak karból gyorsabb leszek, és ez jó edzés a Biatlon VB hosszú számára. Végül 8. lettem a 140 indulóból álló mezőnyben, ami egyáltalán nem rossz.

- Majd jött az év fő versenye, a Biatlon Világbajnokság, a csehországi Nove Mestóban.

„ A vb-n az volt a cél, hogy minél több nemzeti pontot gyűjtsünk, hogy indíthassunk versenyzőt az olimpián. A tavalyi szezonban szinte minden versenyem jobban sikerült, mint a világbajnokság, idén szerettem volna, ha ez fordítva van.
A 10km-es sprint versenyen tűrhetően lőttem, de a sífutás nem ment igazán. A 20km -en a mezőnyhöz képest jól lőttem, a futás is lényégesen jobban ment, így összesen 61 nemzeti pontot szereztem a VB-n, ami lényegesen jobb, mint tavaly volt, és a legtöbb pont a magyar férfi csapatban is. Muskatal Istvánnal és Szabó Milánnal együtt a 32. helyen állunk az olimpiára kvalifikáló listán, így jó eséllyel küldhetünk versenyzőt Sochiba, a téli játékokra.”

- A Biatlon VB után a Val di Fiemmében rendezett sífutó VB volt soron, ahol a 10km-es selejtezőjében állt rajthoz.

„ Ez a verseny is egész jól ment, egy nagyon óvatos kezdés után sikerült gyorsulnom és gyűjtenem a helyeket, hogy 22.helyen érjek célba.
Majd Oszlóba vitt utunk, ahol már-már megszokottan edző nélkül versenyeztünk Emőkével. Csoda itt sem született egyikőnk részéről sem. „

- Ezután következett a várva várt Sochi előolimpia, mely minden bizonnyal emlékezetes marad számára.

„Itt sem volt sokkal egyszerűbb a bejutás az országba, mint ostrovi utunk esetében.
Bő 4 órás határon állás után tudtunk elbuszozni a szállásunkig. A félkész olimpiai falu után a pálya nehézsége volt a legnagyobb meglepetés. Sochiba is edző nélkül jöttünk. Azt hiszem a szezon utolsó biatlon VK-ján, ami minket illet mindketten kitetten magunkért. Emőke egy fantasztikus 47. hellyel zárta a szezont, ami ebben a mezőnyben ilyen feltételekkel szürreálisan jó eredménynek mondható. Rengeteg edző jött hozzánk gratulálni. Én pedig a meghatódottságtól és az örömkönnyektől küzdve próbáltam egy szerződést kisírni Emőkének a Salomontól, mert ilyen eredményre már nem illik a léceket vásárolni, hanem kapni szokták.
Nekem a 20km- en sikerült nagyon jól lőnöm, de a futásban gyengén szerepeltem. A kiemelkedő lövészetemnek köszönhetően a szezon legjobb férfi VK helyezését produkáltam, és ezzel a 87. hellyel zártam a szezont ezen a kegyetlenül nehéz pályán.

Nem gondolom, hogy egy kifogástalan versenyidényt van a hátam mögött, de a célokat elértem. Bent maradtam a 3. VK trimeszterre, jó pontokat hoztam a VB-n, és megőriztem az itthoni rangsorelsőséget biatlonban. A következő szezonra teljes gőzzel szeretnék felkészülni. Kíváncsi vagyok, hogy mire leszek képes egy zavartalan felkészülés után.

Levezetésként még részt vettem pár sífutó versenyen, ahol sikerült egyszer a 100 Fis pont alatti futás, amire nem igazán számítottam az idei futóformám alapján.”

Karesz számára májusban indul a felkészülés Sochira, ahol biatlonban szeretné képviselni Magyarországot.

(Magyar Sí Szövetség)