Biatlon-siker: Szőcs Emőke kitett magáért Beitostolenben

Biatlon-siker: Szőcs Emőke kitett magáért Beitostolenben

2013. 11. 30.
Megosztás

Kiváló futó teljesítményének és a kevés lőhibának köszönhetően biatlonosunk a 28. lett a norvégiai IBU kupaforduló 15 km-es számában.

„A verseny jó volt, sikerült a múltkori nem túl fényes idrei szereplést kitörölni a fejemből, és teljes gőzzel az ittenire koncentrálni. Bíztam abban, hogy egy jó eredményt tudok majd elérni, és igen, így is lett! Nagy segítség az, hogy a sílécekben is bízhatok. Sokat segít Antal Zsolt, és köszönöm neki, nélküle nem ment volna.

A sífutás jól ment ugyan Idrében is, de a lövészet az sajnos nem. A mostani versenyen csak az kellett, hogy a pontos lövészet is összejöjjön” – nyilatkozta a verseny után Emőke, aki szombaton a 7,5 km-es sprintben szeretne újabb figyelemreméltó eredményt produkálni.

„ Vannak még tartalékok. Nagyon szeretnék egy jó lövészetet, és ha az megvan, akkor addig futok, míg a lábamról le nem esek” – tette hozzá sílövőnk, aki felszabadultabban és lelkesen vág neki a sprintnek.

A szezon a múlt héten felemás érzésekkel kezdődött számára. Az első versenyén, a svédországi Idre-ben nem úgy sikerült teljesítenie biatlonosunknak, ahogy tervezte.

„Az idrei versenyek nem voltak értékelhetőek, és csalódott voltam. Jobbnak láttam, ha azzal foglalkozom, hogy összeszedjem a gondolataimat és ápoljam az önbizalmam. Csalódott voltam a kezdés után annak ellenére, hogy tudtam, mire vagyok képes. De most már jól vagyok, jól érzem magam a bőrömben. Tartottam attól, hogy az első versenyek nehezebbek lesznek a kelleténél, ugyanis idén nem volt alkalom résztvenni semmilyen bemelegítő versenyen. Az elmúlt években, és régen a román csapattal, időben felértünk északra, és több csapattal együtt tudtunk tesztversenyeket szervezni.

Szőcs Emőke, aki már biztos résztvevője a februári téli olimpiának, a célkitűzéseit is szóba hozta.

„Én bízom abban, hogy valóban ott leszek az olimpián, és elégedett leszek az elért eredménnyel. A valóság az, hogy elsősorban magammal versenyzek, és szeretném, hogy mosollyal az arcomon érjek majd haza. Elég sok időt elvett és elvesz az életemből ez a sport, ezért a legfontosabb az számomra, hogy én elégedett lehessek önmagammal. A jó formát természetesen az olimpia idejére várom. Szeretném, ha az üldöző számban el tudnék indulni, ami a sprint verseny első 60-ba jutását jelenti, de igazán elégedett azt hiszem, akkor leszek, ha az első 40 közé bejutok.”

Emőke számára ismerős az olimpiai pálya, ugyanis az elmúlt szezonban már versenyzett, és egészen jól tudott alkalmazkodni annak adottságaihoz.

„ Márciusban, amikor Szocsiban a világkupa versenyen jártunk, láthattuk a pálya nehézségeit. Meglepetés volt az, amit az oroszok odavarázsoltak, de még jobban rácsodálkoztam, hogy ez nekem mennyire megfelelt. 28. futóidővel, 2 hibával a lőtéren, akkor a 47. helyen végeztem. Mindenféle hiányosság és nehézség ellenére az, akkor és ott számomra jónak számított, elégedett voltam.”

Emőkének addig is további sikeres szereplést kívánunk!