Birkózó nagydíj, 18 ország részvételével

Birkózó nagydíj, 18 ország részvételével

2013. 02. 20.
Megosztás

Várhatóan 18 ország 110 versenyzője lép szőnyegre a hétvégén Szombathelyen, a kötöttfogású Birkózó Magyar Nagydíjon.

Struhács György szövetségi kapitány a versenyt beharangozó keddi sajtótájékoztatón elmondta: a Magyar Nagydíj nemzetközi mezőnye erős közepesnek mondható, az indulók között egy világbajnok, három olimpiai érmes és nyolc kontinensbajnok szerepel.
A magyar csapat 24 fős lesz, 13 versenyzőt a hazai birkózószövetség, kilencet pedig az egyesületek neveztek.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere elmondta: a nyitóünnepségen külön köszöntik majd az olimpiai bronzérmes Hatost, akit a nyáron még ötödik helyezettként fogadtak. Hatos utólag lett olimpiai dobogós, mivel a harmadik helyért rendezett londoni mérkőzésen őt legyőző üzbég Szoszlan Tyigijevet doppingvétség miatt kizárták.

Gáspár Tamás, a Magyar Birkózó Szövetség főtitkára a sajtótájékoztatón beszélt a sportág helyzetéről, hangsúlyozta: egyáltalán nem nevezhető véglegesnek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának döntése, amelynek alapján a birkózást kivennék a 2020-as játékok programjából.

Hozzátette, öt kontinensen mozdultak meg és hallatták hangjukat a sportág védelmében, szerinte soha ilyen nagy nemzetközi összefogás nem volt tapasztalható a birkózás érdekében. Emlékeztetett rá, hogy Magyarországon a birkózás ma is húzóágazatnak számít, a tavalyi londoni olimpián például három érmet szereztek a sportág képviselői.

A Magyar Birkózó Szövetség 13 versenyzőt nevezett a Magyar Nagydíjra.
55 kg: Borsos Dávid (Kaposvári NSE). 60 kg: Kozák István (Ceglédi VSE). 66 kg: Lőrincz Tamás (Ceglédi VSE), Fekete Tibor (FTC). 74 kg: Korpási Bálint (BVSC-Ganz), Szabó Martin (Sziget SC-Vasas). 84 kg: Bácsi Péter (FTC), Lőrincz Viktor (Ceglédi VSE). 96 kg: Kiss Balázs és Rizmajer György (mindkettő BVSC-Ganz), Németh Iván (FTC). 120 kg: Deák-Bárdos Mihály (Diósgyőri BC), Lám Bálint (BVSC-Ganz).
Az egyesületek – saját költségen – további kilenc versenyzőt indíthatnak.
55 kg: Kovács Bence (Kaposvári SI-SE). 66 kg: Tóth Márk (FTC), Jäger Krisztián (BVSC-Ganz). 74 kg: dr. Kun Renátó (FTC), Szabó László (Vasas). 84 kg: Antunovits László (Érdi Spartacus). 96 kg: Varga Ádám (Vasas). 120 kg: Dömötör László (Kecskeméti BC), Nunajev Juszup (Vasas).

A Magyar Nagydíj mostani mezőnye nagyon erős közepesnek mondható. Olimpiai bajnok nem szerepel, világbajnoki címmel pedig egyedül Kiss Balázs büszkélkedhet, nyolc versenyző kontinensbajnokságon nyert aranyat. Három olimpiai érmes versenyző lép szőnyegre: Lőrincz Tamáson kívül két grúz birkózó, Lashi és Tszhadaja, most mindkettő egy súlycsoporttal feljebb, a 66, illetve a 74 kg-ban. Négy szereplőnek világ-, huszonegynek kontinensbajnoki érem a legjobbja.

Természetesen ezúttal is sor kerül szabadfogású betétversenyre. A Haladás VSE kiválóságai, Hatos Gábor és Molnár Bálint (74 kg), Veréb István (84 kg), Ligeti Dániel és Csercsics Richárd (120 kg) szlovák ellenefel(ek)et kapnak, míg a 96 kg-ban Eb-válogató körmérkőzést vív Tóth Rafael (FTC), Szabó Mihály (Vasas-Orosházi Spartacus) és Szmik Attila (Csepeli BC-Dunaharaszti MTK). Szombaton a 74 és a 84, vasárnap a 96 és a 120 kg mérkőzéseire kerül sor.

(Forrás: MTI, birkozoszov.hu)