Birókat tiltott el az AIBA

Birókat tiltott el az AIBA

2012. 08. 03.
Megosztás

Hazaküldték az olimpiáról azt a türkmén mérkőzésvezetőt, aki szerda este egyszer sem számolt rá Magomed Abdulhamidovra, habár az azeri öklöző hatszor került padlóra a japán Simicu Szatosi elleni összecsapáson.

A japánok óvtak, a nemzetközi szövetség (AIBA) pedig megváltoztatta a mérkőzés eredményét, így a ringben egyértelműen jobb japán folytathatja a szereplést.

„Őszintén sajnálom, hogy ezt a döntést kellett hoznunk, ám mindig is az volt és az lesz a célunk, hogy megőrizzük függetlenségünket és a versenyek fair play szellemiségét. Minden lehetséges lépést meg fogok tenni azért, hogy ezt megerősítsem” – nyilatkozta Vu Csing-kuo, az AIBA tajvani elnöke.

Az AIBA ugyancsak öt napra eltiltott egy német pontozóbírót, Frank Scharmachot, aki leléptetett egy iráni nehézsúlyú versenyzőt, továbbá kizárták az olimpián technikai delegátusként részt vevő azeri Agajan Abijevet.

(Forrás: MTI)