Bocskai emlékverseny: Harcsa nehéz meccsen nyert

Bocskai emlékverseny: Harcsa nehéz meccsen nyert

2014. 02. 06.
Megosztás

A 75 kilogrammban olimpiai és világbajnoki ötödik Harcsa Zoltán nehéz meccsen, 2-1-es pontozással nyert az 58. Bocskai István ökölvívó emlékversenyen Debrecenben.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a szerb és a montenegrói csapat az ottani hóhelyzet miatt nem tudott Magyarországra utazni, s nem érkeztek meg az üzbég bokszolók sem, így 18 nemzet 106 sportolója lép szorítóba a rangos viadalon.

A hazai csapatban is vannak hiányzók: Harcsa legnagyobb hazai riválisa, a kispesti öklözőt a december országos bajnokság döntőjében legyőző Bacskai Balázs, illetve a 91 kg magyar bajnoka, Szellő Imre nem tudta vállalni az indulást. Előbbi - a 69 kg 2010-es Európa-bajnoka - bokasérülés miatt maradt le a versenyről, Szellőnek pedig a nemzetközi szövetség félprofi ligájában (WSB) vannak kötelezettségei.

Harcsa Zoltán vállalta az indulást, s elsőre rögtön egy kiváló ellenféllel, a moldovai Valeri Sirbuval találkozott. Kiélezett, élvezetes meccset vívott vele, melyen a háromból két menetet nyerve diadalmaskodott.

A magyar válogatott alapemberei közé tartozó Varga Miklós (60 kg) osztrák, Kalucza Norbert (56 kg) pedig moldovai riválist felülmúlva jutott tovább.

A Bocskai emlékverseny csütörtökön 14.00-tól folytatódik.

(A képen a DVSC öklözői: Salánki László edző, Nagy Bence, Deél Szabolcs, Nagy Péter, Rácsai András edző, elöl Takács József és Kalucza Norbert, fotó: dehir.hu)

(Forrás: MTI)