Bolt három aranyat szeretne a moszkvai vb-n

Bolt a riói olimpiáig tervez

2013. 06. 05.
Megosztás

A 2016-os riói olimpia után szeretne visszavonulni Usain Bolt, a férfi 100 és 200 méter világcsúcstartója.

„Most úgy gondolom, hogy még négy évem van a sportban, addig viszont uralni akarom a sprintszámokat – mondta a jamaicaiak hatszoros olimpiai bajnok vágtázója a csütörtöki római Gyémánt Liga-verseny keddi sajtótájékoztatóján. – A következő olimpián olyat szeretnék elérni, ami korábban még senkinek sem sikerült, ez az ami most motivál."
Hirdetés

Bolt mindkét sprintszámot megnyerte a pekingi és a londoni játékokon is, ami egyedülálló. Duplázni 100-on a férfiaknál előtte Carl Lewis tudott (1984, 1988) csak, 200-on viszont ő az egyedüli, aki két olimpiai aranyat nyert. Rióban Bolt újabb rekordot érhetne el már akkor is, ha „csak" a klasszikus számban győzne.

A 26 éves atléta csütörtökön debütál az idei Gyémánt Liga-sorozatban, s egyben Európában is ez lesz az idei első versenye. Mint elmondta, kisebb térdsérülése már a múlté, s remek formában érzi magát.

(Forrás: NSO)