Bor Barna értékes olimpiai kvalifikációs pontjai Havannában

Bor Barna értékes olimpiai kvalifikációs pontjai Havannában

2014. 06. 09.
Megosztás

Karakas Hedvig után Bor Barna is bronzérmet szerzett, Fogasy Gergő az ötödik, Krizsán Szabolcs pedig a hetedik helyen zárt a havannai olimpiai kvalifikációs Grand Prix-viadalon.

Vasárnap a nehézsúlyú Bor Barna hozta az első két mérkőzését, az Atomerőmű SE világbajnoki ezüstérmese előbb ipponnal veret ecuadori riválisát, majd vazaris hátrányt dolgozott le a hazaiak nagy reménysége, Oscar Brayson ellen – méghozzá az utolsó fél percben, végül leszorítással Barna nyert. Ahogyan az utolsó pillanatokban sikerült visszatérni a meccsbe, úgy elszállt már az első pillanatokban az elődöntő: az orosz Szajidov a magyar judós dobási kísérlete alatt végig erősen tartotta a fogását, majd a földre kerülve fojtást indított ebből, amit a magyar versenyző lekopogott.

Hangyási László versenyzőjének javítási lehetőség a bronzmeccsre maradt volna, ott azonban a kétszeres Eb-ezüstérmes grúz Okruasvili sérülés miatt nem állt ki Bor Barna ellen. A Brayson elleni huszáros hajrának így egy bronzérem lett a jutalma, s a mellé járó ezer dolláros pénzdíj, no és százhúsz olimpiai kvalifikációs pont, ami sokat érhet majd 2016 májusában, a végelszámolásnál...

A szerencsével sem állt hadilábon a Kecskeméti JC junior Eb-bronzérmes judósa, Fogasy Gergő, aki most mutatkozott be a 100 kilós mezőnyben. A fiatal judós az első körben ipponnal legyőzte kubai ellenfelét, s ez a siker – később kiderült – ötödik helyezést ért! A negyeddöntőben ugyanis a brazil Pessanha legyőzte Fogasyt, de a vigaszágon a csehek kétszeres Európa-bajnoka, Lukas Krpalek sérülés miatt nem állt ki a kecskeméti sportoló ellen, aki így a bronzéremért is tatamira léphetett. Fogasy Gergő az orosz Biszultanovval – aki az első körben Cirjenics Miklóst (Atomerőmű SE) is búcsúztatta – nem bírt, de így is az ötödik helyen végzett, ezért pedig hatvan olimpiai kvalifikációs pont jár.

Az IJF World Judo Tour sorozata Magyarországon folytatódik: két hét múlva Budapesten, a Papp László Sportarénában rendeznek Grand Prix-viadalt, amelyre a világ minden pontjáról hatszáz judóst várnak, s a magyar színekben ötvenhat versenyző lép majd tatamira...


A magyarok eredményei

FÉRFIAK
60 KG. 1. forduló: Burján László–Aaron Kunihiro (amerikai) intéssel 0–1
66 KG. 1. forduló: Hagyó Gábor–Juan Guillot Calderin (kubai) 10–0; Gorjánácz Zsolt–Gar Uriarte (spanyol) 0–10. 2. forduló: Hagyó Gábor–Sugoi Uriarte (spanyol) 0–10
81 KG. 1. forduló: Krizsán Szabolcs–Jonathan Fernandez (amerikai) 10–0. 2. forduló:Krizsán Szabolcs–Lukasz Blach (lengyel) 10–0. Negyeddöntő: Krizsán Szabolcs–Antoine Valois-Fortier (kanadai) aranyponttal intéssel 0–1. A vigaszágon: Krizsán Szabolcs–Murat Habacsirov (orosz) 0–10
100 KG. 1. forduló: Fogasy Gergő és Cirjenics Miklós erőnyerő. 2. forduló: Fogasy Gergő–Jose Armenteros (kubai) 10–0, Cirjenics Miklós–Adlan Biszultanov (orosz) 0–10.Negyeddöntő: Fogasy Gergő–Hugo Pessanha (brazil) 0–10. A vigaszágon: Fogasy Gergő–Lukas Krpalek (cseh) 10–0. A 3. helyért: Fogasy Gergő–Adlan Biszultanov (orosz) 0–10
+100 KG. 1. forduló: Bor Barna–Freddy Figueroa (ecuadori) 10–0. Negyeddöntő: Bor Barna–Oscar Brayson (kubai) 10–0. Elődöntő: Bor Barna–Renat Szajidov (orosz) 0–10. A 3. helyért: Bor Barna–Adam Okruasvili (grúz) 10–0

NŐK
57 KG. 1. forduló: Karakas Hedvig–Velasco Cruz (mexikói) 10–0. 2. forduló: Karakas Hedvig–Anailys Dorvigny (kubai) intéssel 1–0. Negyeddöntő: Karakas Hedvig–Miryam Roper (német) 0–5. A vigaszágon: Karakas Hedvig–Corina Caprioriu (román) aranyponttal 10–0. A 3. helyért: Karakas Hedvig–Loredana Ohai (román) intéssel 1–0

(Forrás: judoinfo.hu)